Kiszúrt gumik2020. április 28. (kedd) 19:00 - Rendőrségnews/9244_0_300.jpgElfogták az ózdi rendőrök azt a rongálót, aki a közelmúltban tizenegy autó abroncsait szúrta ki az Újváros tér környékén. A huszonhat éves férfi beismerte tettét, ellene eljárás indult. Mint kiderült, többszörösen visszaesőnek számít, korábban lopás és gyújtogatás miatt is volt már dolga a hatóságokkal. Most is sokaknak okozott több tízezer forintos kárt.

Néhány nappal ezelőtt Koós Csaba mutatta stábunknak, hogy egy ismeretlen kiszúrta autója gumiját. Reggel, munkába indulva vette észre, hogy a kerék teljesen lapos, de akkor még csak defektre gyanakodott. Miután felfújta, észrevette rajta a késszúrásokat. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki így járt.

„Gondoltam egyet, hogy szétnézek még itt a környéken, véletlenül több autó is így járt-e. Be is bizonyosodott, hogy itt a környéken még további négy autót is találtam, aminek ki volt szúrva a kereke. Ezt be is jelentettem a 112-es számon, majd az Ózdi Rendőrkapitányságról hívtak, hogy eddig én vagyok az egyetlen bejelentő” - mondta Koós Csaba.

Olyan is volt, akinek két abroncsa vált használhatatlanná. A károkozást többen bejelentették a rendőrségen, míg mások bosszankodva cseréltették le a gumikat, de a hatóságokat nem értesítették. Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai nyomozni kezdtek, és keresték az összefüggést az egyes esetek között. Végül elfogták a 26 éves K. Ferencet, aki beismerte tettét, azzal védekezett, hogy a rongálásokat ittasan követte el.

„A múlt héten több bejelentés érkezett az Ózdi Rendőrkapitányságra annak vonatkozásában, hogy az Újváros tér térségében több gépjármű gumiabroncsát megrongálták, kiszúrták. Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt munkájának köszönhetően az elkövető beazonosításra és felderítésre került. A gyanúsított előállítását követően tizenegy gépjármű gumiabroncsának megrongálását ismerte el. Tettét indokolni nem tudta” - nyilatkozta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A férfivel szemben tehát tizenegy rendbeli, szabálysértési értékre elkövetett rongálás miatt indult eljárás. Időközben az is kiderült róla, hogy visszaesőnek számít, többszörösen büntetett előéletű. Több rongálás, lopás, sőt gyújtogatás is van a rovásán. Mostani tettével számos autósnak okozott nemcsak bosszúságot, hanem több tízezer forintos anyagi kárt is.

Vissza