Önzetlen felajánlás2020. április 7. (kedd) 19:00 - Városnews/9186_0_300.jpgSzázötvenezer forinttal támogatták az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált intézményt az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjai. A szociális szférában dolgozók a veszélyhelyzet idején is nap mint nap ott vannak a frontvonalban. Nemcsak a gondozó és ápoló tevékenységnek, hanem a mentális segítségnyújtásnak is fontos szerepe van ebben az időszakban.

Nagy csönd van ezekben a napokban az ózdi szociális intézményekben. A gondozottak az udvaron levegőznek, vagy éppen odabent foglalják el magukat. Ezekben az otthonokban a járványügyi veszélyhelyzet bevezetésekor látogatási tilalmat rendeltek el. A megszokottnál is nagyobb munkát végeznek most azok, akik a szociális szférában dolgoznak. A napokban kiadott kormányrendelet több változást is hozott számukra, például a 24 órás műszak elrendelhetőségét. Mivel éppen az idősek számítanak a legveszélyeztetettebbnek, nagyon fontosak az óvintézkedések.

„Folyamatosan gondoskodunk arról, hogy egyszerre minél kevesebb dolgozó legyen bent az intézményben. Ez azért fontos, mert a gondozottak lassan negyedik hete be vannak zárva, nem hagyják el, csak az udvarra mehetnek ki, a hozzátartozók nem jöhetnek látogatóba. Csak mi vagyunk a kapocs számukra. Nagyon nehéz feladat hárul a kollégáimra, hiszen az ápolási, gondozási munkán túl a mentális segítségnyújtás is nagy latba van most véve. Nagyon fontos szerepet tölt be az ott folyó munkában” - mondta Gál Katalin, az ÓTSZEGYII megbízott igazgatója.

Nemcsak az idősotthonokban, hanem a házi segítségnyújtásban is megszaporodtak a feladatok. Az eddigi 180 állandó ellátott mellett mostanáig további közel kilencven fő kért segítséget, köztük egyedül élők és idős házaspárok. Az ÓTSZEGYII dolgozói reggel hét órától délután háromig tudnak nekik bevásárolni, gyógyszereket kiváltani. A megszaporodó feladatokra átcsoportosítással tudott reagálni a kistérségi fenntartású intézmény. A bölcsődék bezárásával felszabaduló munkaerő mellett a Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint Szolgálat dolgozói is bekapcsolódtak. A szociális szférában dolgozók tevékenységének támogatását az Egészségügyi és Szociális Bizottság is fontosnak tartja. Az ÓTSZEGYII igazgatója elmondta, hogy vannak, akik fertőtlenítőszerekkel segítettek, mások pénzadománnyal. Most a grémium hét tagja, kiegészülve a polgármesterrel és az alpolgármesterrel, 150 ezer forinttal járult hozzá a többletkiadásokhoz. A bizottság elnöke emellett mindenkit arra kér, hogy amennyiben teheti, támogassa az intézményt.

„Ugyanúgy, mint az egészségügyi dolgozók esetében a kórház alapítványának, itt az ÓTSZEGYII számlaszámára várjuk a felajánlásokat. Minden kis összegnek örülünk, hiszen a védekezésben a szociális dolgozók napi szinten jelen vannak. Sőt, mondhatom, hogy a frontvonalban igazán ők vannak. Hiszen a házi segítségnyújtásban, az idősek gondozásában napi szinten felveszik a harcot” - emelte ki Zsuponyó Anett, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke.

Az egyik nagy közösségi oldalon „Adományozz vagy licitálj az ózdi szociális szférában dolgozókért!” címmel jött létre egy csoport. Itt bárki felajánlhat tárgyakat, termékeket, szolgáltatásokat licitre, a bevételt az ÓTSZEGYII javára fordítják. Aki pedig pénzbeli hozzájárulást szeretne eljuttatni az intézményhez, a képen látható számlaszámra utalhat, a legkisebb adomány is sokat segíthet. A befolyó összeget a védekezésre fordítják, ehhez szükséges felszerelést, maszkokat, gumikesztyűket, kéz- és felületfertőtlenítőket vásárolnak belőle.

9186_1.jpg

Vissza