Összetartó ózdiak (képgalériával)2020. április 2. (csütörtök) 19:00 - Városnews/9173_0_300.jpgTapssal erősítik egymást az ózdiak. Városunk lakói az erkélyekre, ablakokba kiállva választják a biztatás ezen formáját. Egyre többen csatlakoznak ahhoz a csoporthoz is, amelyet egy fiatal házaspár hozott létre az egyik legnépszerűbb közösségi portálon. A mozgalom célja hozzájárulni azok mentális egészségéhez és jókedvéhez, akik nap mint nap megfeszített erővel, szeretteiket alig látva dolgoznak, hogy mi biztonságban legyünk. Az akciónak másik fontos üzenete is van, mégpedig az, hogy számíthatunk egymásra.

Több napja a gyári duda hangja, az erkélyekről, ablakokból szóló taps és zeneszó töri meg a csendet városunkban este nyolc órakor. Ózd is csatlakozott a világszerte terjedő mozgalomhoz, amelynek célja egymás erősítése a nehéz időkben. Az akció egyre nagyobb teret foglal városunkban is. Az elmúlt időszakban villogó tűzoltó autó is tett tiszteletkört a városban, sőt a Volánbusz Zrt. járatai is kivonultak jól megszokott helyükről. A látvány nem mindennapi volt, többen is rögzítették telefonjaikkal útjukat, amely a Városközponti nagyparkolóig tartott. Ezeket a felvételeket a „Köszönöm tapsolás Ózd” elnevezésű facebook csoportban bárki megtekintheti. Az oldal létrehozása egy helyi fiatal házaspár fejéből pattant ki.

„Azon az estén, amikor megláttuk ezeket a videókat, mi is kiálltunk tapsolni, akkor még senki nem tartott velünk. Majd másnap, harmadnap egyre többen csatlakoztak hozzánk, így megalapítottuk a csoportot a facebookon. Konkrétan három nap alatt háromezer főre nőtt a csoport létszáma” - nyilatkozta Konkolyné Kiss Éva, szervező.

Egyre többen kapcsolódnak az oldalhoz, mára több mint négyezren kattintottak a csatlakozás gombra. Több videó felkerült arról is, amikor az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai adtak visszajelzést villogva arról, hogy hozzájuk is eljutott a kezdeményezés üzenete. A buzdítás persze nem csak nekik, vagy az egészségügyben dolgozóknak szól. Hiszen a járvány miatt kialakult vészhelyzetben még számos ágazat munkatársa tesz meg minden tőle telhetőt, sőt akik otthon maradnak és így segítik a vírus terjedésének lassítását, azok törekvéseit is így ismerik el.

„Nagyon sok videót láttunk az interneten, hogy a hálájukat így fejezik ki az emberek. Mi ezt egy nagyszerű ötletnek tartottuk. Úgy gondoltuk, hogy erre Ózd lakossága is képes lesz. Fontosnak éreztük, hogy összehozzuk az embereket. Szerintem a lakóközösségeknek is egy nagyon jó összekovácsoló erő és a dolgozóknak is jól fog esni” - mondta Konkoly Gergely, szervező.

Tegnap este az egyik helyi taxi társaság gépjárművei vonultak végig a városon. Autóikkal a ruhagyári buszfordulótól indulva villogva és dudálva érkeztek meg az Almási Balogh Pál Kórház elé. Elnökük elmondta, hogy a tagok egy emberként álltak a kezdeményezés mögé. Több mint tizenöt kocsi sorakozott fel az egészségügyi intézmény kinti parkolója mellett az úttesten. A sofőrök pedig kiszálltak és folyamatos tapsolással biztatták a kórház dolgozóit, akiknek többsége az ablakból és portáról figyelte az eseményeket, és szintén hasonlóan köszönték meg a gesztust. A konvojhoz mások is csatlakoztak. Egy kisbuszból pedig többek közt a Halott Pénz jól ismert dala is elhangzott.

Ma este nyolckor újra szól majd a taps a városban, az oldalon fellelhető szavazás állása szerint valószínűleg a Republic, Születni kell című száma dübörög majd a hangszórókból, és az is elképzelhető, hogy mára is készülnek meglepetéssel a szervezők.


173_0_t 173_1_t 173_2_t 173_3_t
173_4_t
Vissza