Visszatérő akció (képgalériával)2020. február 28. (péntek) 19:00 - Rendőrségnews/9058_0_300.jpgFolytatódik a rendőrség és a polgárőrség közös, összehangolt akciója. Ezúttal Sátán gyűltek össze az egyenruhások, a településen korábban is volt már hasonló ellenőrzés. A hangsúlyt a bűn- és baleset-megelőzésre fektették, az elsődleges cél a közbiztonság javítása, a lakosság szubjektív biztonságérzetének megerősítése.

Majdnem napra pontosan egy éve a rendőrség és a polgárőrség több környékbeli településen is összehangolt akciót tartott, még egy tűzesetnél is sikerrel intézkedtek. Az ellenőrzés-sorozat idén is folytatódik, csütörtök délután Sátán gyülekeztek az egyenruhások. Több autóval és gyalogosan is körüljárták a községet, a hangsúlyt a bűn- és baleset-megelőzésre fektették.

„A lakosok a legfontosabbak. Tehát ők érezzék a közbiztonságot, köszönhetően a rendőrségnek és a polgárőrségnek” - mondta dr. Abu Kamar Ata, az Ózd és Térsége Polgárőr Egyesület elnöke.

Az akciók során többek közt egyedül élő idős embereket is felkeresnek, hogy jó tanácsokkal segítsenek nekik elkerülni az áldozattá válást. Emellett autósokat is igazoltatnak, és igyekeznek kiszűrni a gyanús elemeket. A község polgármestere szerint nagyon jó az együttműködés az Ózdi Rendőrkapitánysággal, a településen körzeti megbízott teljesít szolgálatot. Saját polgárőrségük még nincs, de már folyamatban van annak létrehozása.

„Úgy gondolom, hogy mind a polgárőrség, mind a rendőrség jelenléte nagyban hozzájárul a közbiztonsághoz. Érezni kell az embereknek, hogy köztük vannak a rendőrök, köztük vannak a polgárőrök. A biztonságérzet egy település élhetővé válásához elengedhetetlen” - emelte ki Szalmás Zsoltné, Sáta polgármestere.

Az ellenőrzés-sorozat a jövőben is folytatódik, folyamatosan és visszatérően jelen lesznek majd az ózdi járás településein. Ahogyan az Ózd és Térsége Polgárőr Egyesület parancsnoka elmondta, jó a kapcsolatuk a rendőrséggel, megkapnak tőlük minden segítséget. Közös szolgálatteljesítéssel próbálják megkönnyíteni egymás munkáját, így pedig a lakosság is nagyobb jelenlétet tapasztalhat a közterületeken és a rendezvényeken.


058_0_t 058_1_t 058_2_t 058_3_t
058_4_t 058_5_t 058_6_t 058_7_t
058_8_t 058_9_t 058_10_t 058_11_t
058_12_t 058_13_t 058_14_t 058_15_t
058_16_t
Vissza