Fiatalok világa (képgalériával)2020. február 21. (péntek) 19:00 - Kultúranews/9034_0_300.jpgKomoly, kényes témájú filmet láthatott a helyi iskolások egy része ma délelőtt a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. A FOMO – Megosztod, és uralkodsz a fiatalok világát mutatja be, amelyben megjelenik a közösségi média nyomasztó hatása és a szexuális erőszak is. Ez alkalommal a film két főszereplője is ellátogatott Ózdra, hogy közösen beszélgethessenek a fiatalokkal a témáról.

A gimnazista Gergőt és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli, és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. A felvételek idővel egyre durvábbá válnak, amikor pedig egy házibuliban Lilla a fiúbanda prédájává válik, egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére áll a budapesti fiatalok biztosnak tűnő világa. A FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmben megjelenik a szexuális erőszak és a problémák szőnyeg alá söprése is. A programon részt vett Bouquet Gergely és László Panna is, akik a produkció készítéséről és a téma rájuk gyakorolt hatásáról is beszéltek a tanulóknak.

„Alapvetően mikor a film elkészült nagyon úgy voltunk vele, hogy ez egy közegfilm lesz, főleg Budapestieknek. Az első néhány vidéki közönségtalálkozón ez be is igazolódott kicsit. Ott főleg ilyen 30-40-es korosztály volt, akik nem tudtak nagyon azonosulni az egész történettel. Mióta volt lehetőségünk a fiatalabb korosztálynak is bemutatni a filmet, beigazolódott ennek az ellentettje. Teljesen része az életüknek az a téma, amit a film boncolgat” - mondta Bouquet Gergely, Patrik megformálója.

A dráma szereplői között sok volt az amatőr színész, így még inkább természetesen tudták bemutatni azokat a helyzeteket, amelyek a cselekmény alakulása szempontjából fontos szerepet játszanak.

„Szerintem nagyon fontos, hogy fiatalok ezt megnézzék, hiszen elindul egy gondolkodási folyamat, tehát elkezdenek a témán gondolkozni. Belenéznek talán a saját életükbe, a környezetük életébe és fiatalokról szól, fiataloknak ezért. Tényleg csak az a lényeg, hogy kicsikét magukba nézzenek, átvizsgálják az életüket. Nagyon örülök, hogy ezt tizen-huszonéves fiatalok megnézik, és utána tudunk róla beszélni. Fontos feloldani azt a görcsöt, amit a végén a film benne hagy az emberben” - fogalmazott László Panna, Lilla megformálója.

A szereplők egyaránt kiemelték, hogy a lényeg mindig az egymásra való odafigyelés, illetve az, hogy ne engedjünk annak a nyomásnak, amit a társaink és a közösségi médiában látottak gyakorolnak ránk.


034_0_t 034_1_t 034_2_t 034_3_t
034_4_t
Vissza