Ismét a Vitézek (képgalériával)2020. február 19. (szerda) 19:00 - Kultúranews/9023_0_300.jpgÖtödik fordulójához érkezett a Városunk értékei a kulturális intézmények szemeivel elnevezésű vetélkedő. A hetedik osztályos diákok most a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark falai között versengtek egymással, a feladatok között szerepeltek találós- és kvízkérdések, valamint vaktérkép is. A nyertes csapat ismét a vasvárosokból álló Várhegyi Vitézek lett.

A november eleje óta tartó várostörténeti vetélkedősorozat februárban ötödik állomásához érkezett. Most a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban gyűltek össze a négyfős csapatok, hogy megismerkedjenek az épület történetével, valamint az intézmény feladataival, ezáltal sikeresen megoldhassák a számukra összeállított kérdéssorokat. Ezek közt szerepeltek például találós kérdések, amelyek az NFÉ-ben található tárgyakra vonatkoztak, vagy vaktérkép – ezen a különféle filmek ideszállított díszleteinek helyeit kellett bejelölni.

„Egyelőre remek feladatokkal néztünk szembe, nagyon élveztük az eddigi megoldásokat. Reméljük, hogy ez továbbra is így fog maradni, és izgalmas feladatokat fogunk kapni” - mondta Magyar Zétény, a Várhegyi Vitézek csapattagja.

A diákok javarészt a harmadik emeleti vetítőteremben tartózkodtak, de olyan feladatot is kaptak, amelyben egy-egy szelfit kellett lőniük bizonyos tárgyakkal. A kérdéssorokat most az NFÉ munkatársai állították össze, így egyetlen külsős szereplőként igen aktívan működtek közre az Együtt az ózdi értékekért elnevezésű pályázatban.

„Abszolút nagy örömmel csatlakoztunk a mai programnaphoz, illetve a teljes versenysorozathoz, hiszen gyerekeket érint és gyerekekre tudunk fókuszálni, ami számunkra idén még hangsúlyosabb, és még kiemeltebben szerepel a tevékenységi körünkben. A program menete az ózdi értékeket mutatja be, így mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek, illetve azok, akik ma itt megjelentek még inkább magukénak érezzék valamennyi kulturális intézményt” - fogalmazott Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark intézményvezetője.

Ahogy minden egyes fordulót, úgy az ötödiket is a Várhegyi Vitézek nyerték meg, a második helyezett a Központi Bivalyok, a harmadik pedig a Koh-Ászok lett, azonban a többi csapat is csak néhány ponttal maradt el mögöttük. A hatodik fordulót a Városi Könyvtárban rendezik meg, majd következik a döntő az Olvasóban.


023_0_t 023_1_t 023_2_t 023_3_t
023_4_t 023_5_t 023_6_t 023_7_t
023_8_t 023_9_t 023_10_t 023_11_t
023_12_t 023_13_t 023_14_t 023_15_t
023_16_t
Vissza