Közelgő tavasz (képgalériával)2020. február 16. (vasárnap) 18:46 - Kultúranews/9015_0_300.jpgIdén is télűző ostorcsergetésre várták az érdeklődőket a nagyparkolóban. A programot most is a hagyományőrzés jegyében tartották meg immár a hatodik éve. A rendezvényre egri várvédők és motorosok is érkeztek. Emellett a szokásokhoz híven ezúttal is több résztvevőt a deresre fektetve csapkodtak meg.

Jó hangulat, nagy tömeg, hangoskodó betyárok. Ez jellemezte az immár hatodik alkalommal megrendezett ostorcsergetést. Az eseményre most is sokan érkeztek. A közép- és idősebb korosztály mellett számos fiatal is részt vett a télűző mulatságon.

„Pár évvel ezelőtt barátainkat látogattuk meg Eger városában egy óévbúcsúztató ostorcsergetésen, és amikor mi ott megjelentünk Ózdról, ami mindig nagy figyelmet kelt, ha elmondjuk, hogy mi Ózdról jövünk, mivel azt hiszik, hogy itt nincs ilyen, minden van, csak ilyen nincs. Ekkor eldöntöttük Krisztián barátommal, illetve a feleségem és Krisztián, hogy csináljuk ezt mi is itt Ózdon” - nyilatkozta Spander Péter, szervező.

A betyárok elsőnek a nagyparkolóban csergették az ostorokat, majd az érdeklődőkkel együtt hangoskodva vonultak a Városháza előtti öbölbe, hogy ott folytassák. Emellett voltak olyan betyárok is, akik régi fegyverekkel lőttek a levegőbe.

„Ennek nagyon régi magyar hagyománya van. Ugye nagyon sok mindent megoldottak a régi pásztoremberek ostorral. Ez volt a napi munkaeszközük. Temetéstől a lagzikon át előszeretettel használták bármikor, mondhatnánk azt, hogy mindenre. Amikor elkezdődtek ezek a farsangi hagyományok az 1700-as évek vége felé, akkor jött be a busójárás, meg az ehhez hasonló dolgok, és akkor ehhez hozzákapcsolták azt, hogy karikás ostorral kísérték a menetet. Ebből lesz most itt egy kicsike részlet” - mondta Maruzsi Krisztián, a Hossó Szabadidő és Lovas Udvar vezetője.

A nagyparkolóban emellett számos érdekesség és hagyomány fogadta azt, aki kilátogatott. Volt asszonyverés, és többeket a deresre fektettek, ahol megcsapkodták őket az ostorokkal. Mindezek mellett pedig helyben sütött fánk és táncház várta az érdeklődőket.


015_0_t 015_1_t 015_2_t 015_3_t
015_4_t 015_5_t 015_6_t 015_7_t
015_8_t 015_9_t 015_10_t 015_11_t
Vissza