Folyamatos egyeztetések2020. február 13. (csütörtök) 19:00 - Politikanews/9009_0_300.jpgAz üzembezárás bejelentése óta dolgoznak a megoldáson. Erről beszélt Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos ma délután. A politikus nagyon komolynak látja a kialakult helyzetet, ám minden érintettől türelmet és higgadtságot kér. Azt mondja, már zajlanak az egyeztetések több céggel, pénteken pedig a technológiai és innovációs miniszter és a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár is Ózdra látogat, hogy a lehetséges jövőképről egyeztessenek.

Már az ABB december végi bezárásának keddi bejelentése óta folynak az egyeztetések, keresik a lehetséges megoldásokat. Erről beszélt az Ózdi Városi Televíziónak ma délután Riz Gábor. A térség országgyűlési képviselője elmondta, foglalkoztatáspolitikai szempontból a rendszerváltozás óta nem volt ennyire kritikus a helyzet, hiszen egy közel 25 éve működő vállalat fejezi be működését. Ez mintegy 1200 család megélhetését érinti. Hozzátette, csupán a kormánynak és magának a cégnek vannak olyan eszközei, amelyekkel befolyásolhatják a helyzetet. Éppen ezért kiemelten fontos az együttműködés.

„Azt szeretnénk elérni, hogy ne máshol, hanem Ózdon találják meg ezek az emberek az év végével bezárólag felszámolandó cégnél, és annak utódjánál vagy utódjainál a maguk helyét. Találják meg a tudásuknak, tehetségüknek megfelelő legjobb állást, és ebben nekünk segítenünk kell” - mondta Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Pénteken éppen azért érkezik Ózdra Palkovics László technológiai és innovációs miniszter, valamint Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, hogy felmérjék a kialakult helyzetet, megbeszéljék, mi történik az év végéig, és mire lehet számítani azt követően. Riz Gábor elmondta, már most megjelentek fejvadászcégek, hogy elcsábítsák a dolgozókat. A cél azonban az, hogy helyben oldódjon meg az elhelyezkedés.

„Több céggel az elmúlt napon, illetve ma is találkoztunk személyesen, illetve egyeztettünk telefonon, hogy pontosan kidolgozzák azokat a feltételeket, amelyek mentén hajlandóak Ózd után nyúlni, Ózd után érdeklődni, az ózdi munkaerőt alkalmazni. És megnézzük az infrastrukturális feltételeket, mennyiben megfelelő a cég számára, amely ide kíván telepedni” - tette hozzá Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

A politikus azt is hozzátette, hogy a pénteki megbeszélést követően a városvezetést és a lehetséges jövőbeli partnereket is bevonják az egyeztetéssorozatba. Folyamatosan zajlik majd a munka, az eredményekről mindenkit tájékoztatnak.

Vissza