Rablás a vasútállomásnál2020. február 7. (péntek) 19:00 - Rendőrségnews/8984_0_300.jpgKiskorútól rabolt telefont egy férfi a napokban a vasútállomás környékén. Az eset példaértékű, ugyanis először cigarettát kért a sértettől, majd nem sokkal később elvette tőle mobilját és megfenyegette, hogy ne szóljon a rendőröknek. Az egyenruhások azóta elfogták a gyanúsítottat és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Rablásba torkollott két ismeretlen találkozása a napokban. Információnk szerint a kiskorú sértett a buszindítónál várta a táblai buszt, de mivel sok idő volt az indulásig, inkább elindul gyalogosan a gyújtói körforgalom irányába. Az egyik zebránál találkozott egy ismeretlen férfival, aki cigarettát kért tőle. Együtt rágyújtottak, majd közösen sétáltak tovább a Volny József úton. A vádlott eladásra kínált a sértettnek egy kést, amit az nem akart megvásárolni. Nem sokkal később megszólalt az áldozat telefonja, amit a támadó egy gyors mozdulattal elvett tőle, és többszöri kérésre sem adta vissza neki, illetve a nadrágzsebében található kést is megvillantotta. Végül megfenyegette, hogy ha értesíti a rendőrséget, akkor bajba kerül. Ezután a vasútállomás irányába távozott az eltulajdonított készülékkel.

„Kollégáim az elkövetőt rövid időn belül elfogták. Elfogását követően előállították az Ózdi Rendőrkapitányságra. Ott gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A férfi tettéért akár tíz év szabadságvesztést is kaphat” - mondta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

Az Ózdi Rendőrkapitányságnak egyébként kiemelkedő a felderítési aránya a rablásokat tekintve. Információink szerint a tavalyi évben az összes hasonló esetben rendőrkézre került az elkövető. Ebből is jól látszik, hogy nem ajánlatos megszegni a hatályos törvényeket, hiszen komoly szankciókra lehet számítani.

Mi is számos dolgot tehetünk annak érdekében, hogy ne váljunk áldozattá. Fontos, hogy legyünk óvatosak és elővigyázatosak, főleg ha ismeretlenek szólítanak meg minket. A hasonló esetek nagy része az esti órákra tehető, így az egy kiemelt időszaknak számít. Végül a legfontosabb, hogy amennyiben mégis bűncselekmény áldozatai leszünk, értesítsük a rendőrséget, hiszen csak így keríthetőek kézre az elkövetők.

Kép forrása: internet.

Vissza