Közös testmozgás (képgalériával)2020. február 4. (kedd) 19:00 - Sportnews/8967_0_300.jpgNyílt futsalbajnokságot tartottak a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A programot évtizedek óta megszervezik, és igen nagy népszerűségnek örvend. Évről évre összegyűlnek a környék legjobbjai, így színvonalas mérkőzéseken mérik össze tudásukat. Idén a Flamengo csapata szerezte meg az első helyet.

Ismét színvonalas programot szerveztek a Marosi István Városi Sportcsarnokban. Az Ózdi Sport- és Élményközpont nyílt teremlabdarúgó-tornára várta az érdeklődőket. A program sikerességét jól mutatja, hogy nemcsak városunkból, hanem többek között Hangonyról, Dédestapolcsányból és Borsodnádasdról is érkeztek csapatok.

„Több évtizedes hagyomány fűződik ehhez az újévi, vagyis már inkább farsangi futsalhoz. Több csapat jelentkezését is fogadtuk, és felkérést is kaptunk egy-két csapattól, és úgy döntöttünk, hogy idén is szeretnénk megszervezni a tornát. Most tizenkét csapattal sikerült ezt abszolválnunk” - mondta Török Richárd, szervező.

Az eseményen jellemző volt a baráti hangulat, hiszen a pályán a riválisok az oldalvonal mellett buzdították egymást, és instrukciókkal próbálták segíteni az épp mérkőzésben lévőket. Többen régóta visszatérő szereplői a megmérettetésnek.

„Nagyon jó ez az egész szervezés, úgy tudom, hogy Török Ricsi nevéhez köthető. Meg vannak itt sokan elégedve az egésszel, mert már rég volt ilyen jó torna. Jó itt lenni, jó a hangulat, jó a közösség” - nyilatkozta Rostás László, játékos.

A torna döntőjében végül a Flamengo csapott össze a Simi SE-vel, és 3-1 arányban előbbi gárda meg is szerezte a bajnoki címet. A dobogó harmadik fokára a Boca Juniors állhatott fel. A legjobb játékosnak Horváth Ferenc, míg a legjobb kapusnak Budai Dávid bizonyult. A gólkirály öt találattal a flamengós Berki Csaba lett.


967_0_t 967_1_t 967_2_t 967_3_t
967_4_t 967_5_t
Vissza