Rendhagyó tárlat (képgalériával)2020. február 1. (szombat) 19:17 - Kultúranews/8963_0_300.jpgAz egykori gyárban készült repitárgyakból, fusimunkákból nyílt kiállítás az Ózdi Muzeális Gyűjteményben. A tárlat különlegességéhez az is hozzájárult, hogy nemcsak az intézmény gyűjteményéből kerültek ki érdekességek, hanem a helyieket is bevonták az anyag összeállításába. A megjelentek között többen voltak, akik számos különlegesség időszakos felajánlásával segítették a múltidézést.

Kések, kardok, emlékplakettek és dísztárgyak. Csak néhány olyan dolog, ami az Ózdi Muzeális Gyűjtemény időszaki kiállítását bemutató termében található. Ezek nem ismeretlenek a helyiek számára, hiszen alig találni olyan háztartást, ahol ne akadna egy-két hétköznapi vagy épp különleges ereklye. Ez is adta a mostani esemény egyik apropóját, hiszen nemcsak a múzeum saját gyűjteményét állították ki, hanem az itt élőket is bevonták az anyag összeállításába. A tárlat megnyitóján érdeklődőkkel telt meg az épület nagyterme. Elsőként Farkas Péter Barnabás alpolgármester szólt a megjelentekhez, aki maga is sok időt töltött el a régi eszközök tanulmányozásával.

„Jó tíz évvel ezelőtt kezdődött el ez a történet. Itt a múzeumban a gyári élet kiállítás leltározásán munkálkodtam, és Dobosi László az akkori igazgató volt az, akit megkérdeztem, hogy mit keres a kiállításban az a kis méretű sparhelt a nyársak, edények és ételhordók között” - emlékezett vissza Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Kiderült, hogy természetesen egy gyári dolgozó készítette, és innen indult el a mostani kiállítás alapötlete. Ezután Bokor Sándor szólt a megjelentekhez, aki maga is a központi karbantartó egység osztályvezetőjeként dolgozott a gyárban. Hosszas visszaemlékezésében sorra vette a gyárrészeket, felelevenítette a mindennapokban tapasztalható nehézségeket, de kiemelte azt a tudást és kreativitást is, amellyel az egyes részlegek segítették egymást a használati és ajándéktárgyak elkészítésében.

„A csőszerelő műhelyben a hurkatöltőhöz a százas csövet adták, ott készültek a flekken sütők és a pálinkafőzők is. Itt a kiállításon is lehet látni. Egyébként nemcsak a csőszerelő műhelyben, hanem jó néhány helyen is készültek pálinkafőzők” - mondta Bokor Sándor, a központi karbantartó gyáregység  egykori osztályvezetője.

A tárlatot a szervezők nem csak azoknak ajánlják, akik egykor saját szemükkel is látták a folyamatot, amíg egy-egy használati vagy dísztárgy elkészül. A fiatal generáció sok új ismerettel gazdagodhat az Ózdi Kohászati Üzemek működésével, illetve a munkások mindennapjaival kapcsolatban.


963_0_t 963_1_t 963_2_t 963_3_t
963_4_t 963_5_t 963_6_t 963_7_t
963_8_t 963_9_t
Vissza