Múltidéző Klub (képgalériával)2020. január 31. (péntek) 19:00 - Kultúranews/8957_0_300.jpgA régi idők mezőgazdasága került a középpontba az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékparkban. Ezúttal Kónya Béla agrármérnök, egykori tsz-elnök avatta be az érdeklődőket azokba a folyamatokba, amelyek az iparágat érintették a 60-as évektől a rendszerváltásig. A tervek szerint a sorozat márciusban egy családtörténeti állomással folytatódik majd.

Érdeklődőkkel telt meg az Ózdi Muzeális Gyűjtemény előadóterme. A Múltidéző Klub 2020-as első állomásán Kónya Béla agrármérnök, egykori tsz-elnök osztott meg érdekességeket a megjelentekkel. Szóba került az erőszakos téeszesítés is, ami beárnyékolta a köztudatban a nemzeti szintű gazdálkodást. Persze emellett kiemelte azokat a lényeges momentumokat is, amelyeknek köszönhetően a régió termelésében is kiemelkedő szerepet kapott hazánk.

„Annak idején a magyar mezőgazdaság Európa éléskamrája volt. Ez nem volt túlzás. A hungarikum még akkor nem is volt fogalomként forgalomban, már akkor hungarikum volt a mezőgazdaság, és legendákat meséltek róla. Amennyire mennyiségileg nem tudtuk az európai piacot uralni, minőségben az első három között voltunk szinte minden tekintetben” - mondta Kónya Béla, agrármérnök, egykori tsz-elnök.

Kónya Béla hozzátette, örvendetes az a tény, hogy manapság már lehet beszélni a régi időkről. A programon a mezőgazdasági folyamatokat összekapcsolták az egykori gyár működésével, hiszen számos ponton van összefüggés. A szervezőknek emellett fontos, hogy az előadónak személyes kötődése is legyen a témához.

„Nagyon fontos nálunk a Múltidéző Klubok sorozatán belül is, hogy helyi, helytörténettel foglalkozó kutatókat hívjunk meg. Kónya Béla bácsi is egy jeles képviselője ennek, hiszen korábban már írt egy ilyen helytörténeti dolgozatot Határszemle címmel. A lényeg itt az lenne, hogy miként tudjuk a mezőgazdasági munkát összekapcsolni a gyárral” - nyilatkozta Oláh Zsolt, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark intézményvezetője.

A tervek szerint a későbbiekben dr. Nagy Péterrel karöltve a múzeum Családtörténet címmel egy új sorozatot indít útjára. Március végén a Temesszentandrási családot látják majd vendégül az intézményben.


957_0_t 957_1_t 957_2_t 957_3_t
957_4_t 957_5_t 957_6_t 957_7_t
957_8_t 957_9_t 957_10_t
Vissza