Szakmai nap (képgalériával)2019. december 10. (kedd) 19:00 - Oktatásnews/8821_0_300.jpgPályaválasztási nyílt napot és állásbörzét tartottak a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban. A Humán Kapacitások Fejlesztése az Ózdi Járásban elnevezésű projekt részét képező rendezvényen több helyi foglalkoztató képviselői is betekintést nyújtottak munkájukba, illetve a felvételi követelményekbe.

Több tantermet járhattak körbe a SZIKSZI-s diákok az intézményben megtartott nyílt napon. A program a Humán Kapacitások Fejlesztése az Ózdi Járásban elnevezésű EFOP-os pályázat keretében valósulhatott meg. Elsődleges célja az volt, hogy a fiatalok minél szélesebb körben megismerhessék a rendelkezésre álló továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségeket.

„Különböző helyi szervezeteket hívtunk meg erre az állásbörzére, hogy a fiatalokat megpróbáljuk helyben, illetve az ózdi járásban tartani. Próbálunk helyi munkalehetőségeket kínálni nekik. Egyrészt a pályaválasztás elősegítése érdekében, vagy esetleg a helyi munkavállalás elősegítése érdekében” - mondta Bányai Zsuzsa, szakmai vezető.

A különböző tantermekben más-más foglalkoztatók, partnerek várták a diákokat. Az érdeklődők így betekinthettek a rendőrség és a tűzoltóság munkájába, megismerkedhettek az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tevékenységével. Jelen voltak az Ózdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének munkatársai is. Emellett Ózd Város Önkormányzata is képviseltette magát.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy a diákok kellőképpen tájékozottak legyenek, hogy milyen szakmák várnak rájuk, és milyen elhelyezkedési lehetőségek itt a városban. Az a legfontosabb számomra, hogy minél többen Ózdon maradjanak. Nagyon sok olyan munkakör van, ami jelenleg betöltetlen, nagyon sok olyan szervezet van, amely munkaerőt keres, és ezek megtalálhatók most ezen a rendezvényen. Bízom benne, hogy a diákok kellő tájékoztatást kapnak, és megkönnyíti az ő választásukat a jövőben, és megismerhetik azt is, milyen jövő várhat rájuk abban a szakmában” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

A középiskolás diákoknak hamarosan életük egyik fontos döntését kell meghozniuk, hiszen arról kell határozniuk, hol folytatják tanulmányaikat. A szakképzésben résztvevők pedig munkaerőpiaci szereplővé válnak. A SZIKSZI igazgatója szerint az intézmény minden lehetséges eszközzel igyekszik megkönnyíteni döntésüket.

„Lassan elérkezik a beiskolázási időszak az érettségivel rendelkező, illetve arra jelentkező diákoknak, ezért úgy gondoltuk, hogy mindenképpen egy nagyobb spektrumú lehetőséget szerettünk volna nekik kínálni, hogy hová jelentkezhetnek. Nyilván a szakképzőben végző diákoknak is szeretnénk segíteni a pályaválasztást illetően. Ezért arra gondoltunk, együttműködve Ózd Város Önkormányzatával, hogy munkahelyi lehetőségeket is felkínálunk nekik. Ezért munkáltatók, foglalkoztatók is jelen vannak a pályaválasztási napunkon” - nyilatkozta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója.

Ózdon a tapasztalatok szerint valós probléma a munkaerő elvándorlása, sőt sok fiatal már a középiskolát sem városunkban kezdi meg. A hasonló rendezvényeken azt szeretnék megmutatni a tanulóknak, hogy helyben is vannak lehetőségeik, érdemes lehet itt maradni. A foglalkoztatók is örömmel vették a megkeresést, és a későbbiekben is nyitottak a hasonló alkalmakra.


821_0_t 821_1_t 821_2_t 821_3_t
821_4_t 821_5_t 821_6_t 821_7_t
821_8_t 821_9_t 821_10_t 821_11_t
821_12_t 821_13_t
Vissza