Közéleti szereplők (képgalériával)2019. október 29. (kedd) 19:00 - Kultúranews/8678_0_300.jpgÁbel Anita és Rási Zorka voltak a Pózdium első vendégei tegnap este az Olvasóban. Az Ózdi Városi Televízió által színpadra álmodott talkshow tíz részből áll. Bukovinszky Zsolt a következő állomásokon beszélget majd többek közt Palya Beával, de a meghívott vendégek listájában szerepel például Alföldi Róbert is. Minden programot egy helyi közreműködő vezet fel. A hétfői előadásra közel százötvenen voltak kíváncsiak.

Tegnap este kezdődött az Olvasó Adorján Lajos termében az Ózdi Városi Televízió több részes talkshowja a Pózdium. A műsor egyik érdekessége, hogy az egyes beszélgetéseket nemcsak a televíziónézők követhetik majd januártól a csatornán, hanem a helyszínen is figyelemmel kísérheti a közönség. Minden programot helyi közreműködők vezetnek fel, így elsőként Rási Zorka az ÓMI Zenés Színház társulatát is erősítő fiatal ózdi hölgy adott elő két dalt.

A műsor első sztárvendége Ábel Anita, színész, televíziós műsorvezető már nem először járt városunkban, korábban egy színdarab kapcsán látogatott el hozzánk. A beszélgetés jó hangulatban telt. Bukovinszky Zsolt kérdezte többek közt az életéről, és természetesen szó volt arról is, hogy mikor robbant be a köztudatba, valamint, hogy hogyan tudta feldolgozni 12 évesen azt a hirtelen jött ismeretséget, amelyet a Szomszédok című teleregénnyel szerzett. Nem titkolta azt sem, hogy ez igen kemény időszak volt számára.

„Soha nem voltam magántanuló, rendesen jártam iskolába. Két heteket hiányoztam. Ezt a tanáraim tudták, az osztálytársaim is megjegyezték, hogy láttak a tévében. Ha belegondolsz, ma már van száz akárhány csatorna. Akkor az első Szomszédok részt hatmillióan nézték, gyakorlatilag majdnem az egész ország, és én másnap mentem iskolába” - mondta Ábel Anita, színész, televíziós műsorvezető.

Az előadásokra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jegyeket az Olvasó pénztárában lehet igényelni. A produkció első vendégére közel százötvenen voltak kíváncsiak.

„Véleményem szerint ilyen még Ózdon nem volt, ilyen nagyobb volumenű műsor. Örültem, hogy részese lehettem. Én személy szerint a televízióból is nagyon kedvelem Ábel Anitát. Ezért szerettem volna személyesen látni és hallani, hogy valójában ami bennem kialakult kép a televízión keresztül otthon, hogy itt is az a kép fog e mutatkozni, illetve ugyanazt fogom e gondolni róla, mint eddig. Nekem ez elég meggyőző volt, és ugyanazt gondolom róla, amit eddig is több éven keresztül, tehát egy nagyon szimpatikus hölgy” - nyilatkozta Barkóczi János.

A jövőben olyan közszereplők látogatnak a Pózdium színpadára, mint például Alföldi Róbert, Esztergályos Cecília, vagy éppen Szinetár Dóra. November 25-én, hétfőn délután fél hattól Palya Beával és a Várkonyi Csibészekkel találkozhatnak az érdeklődők.


678_0_t 678_1_t 678_2_t 678_3_t
678_4_t 678_5_t 678_6_t 678_7_t
678_8_t 678_9_t 678_10_t 678_11_t
678_12_t 678_13_t 678_14_t 678_15_t
678_16_t 678_17_t 678_18_t
Vissza