Informatikai háttér (képgalériával)2019. október 18. (péntek) 19:00 - Fejlesztésnews/8651_0_300.jpgÚj medikai rendszert építenek ki az Almási Balogh Pál kórházban, amely a megfelelő informatikai hátteret biztosítja az egészségügyi intézményben. A beruházás eredményeként sokkal stabilabb, gyorsabb és átláthatóbb programon futnak majd át az adatok és az ott dolgozók munkáját is jelentősen megkönnyíti.

A medikai rendszer megléte nélkül elképzelhetetlen egy-egy egészségügyi intézmény működése. Hiszen ezen találhatóak többek között a betegek adatai, különböző nyilvántartások, az elvégzett vizsgálatok eredményei és az egészségbiztosító felé benyújtott elszámolások is. Fontos az is, hogy az orvosok egy-egy kórelőzményt minél előbb megkapjanak.

„Az Almási Balogh Pál Kórházban természetesen korábban is működött ilyen rendszer, de ez a korszerűtlenebb rendszerek közé tartozott, nem felelt meg azoknak az igényeknek, amelyet a GDPR, vagyis az adatvédelem előír. Ezért döntött a menedzsment úgy, hogy lecseréljük a medikai rendszert. Ám ez nem olyan egyszerű, ebbe bele kell tanulni, ez zajlik most napjainkban. Két hónapon keresztül. Előre felkészítjük a kollégáinkat, mind az ötszázötvenet arra, hogy ezzel élni tudjon” - mondta dr. Bélteczki János, az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója.

A korábbi rendszer igen elavult volt már, időnként lefagyott és lassult, ezek pedig negatívan befolyásolták a gyógyító folyamat minőségét. A megfelelő kiválasztását hosszú folyamat előzte meg. A kórház dolgozói feltérképezték, hogy a meglévő erőforrásaik mennyire tudják kiszolgálni majd az új rendszert, illetve felmérték azokat az igényeket is, hogy mire lenne tulajdonképpen szükség. Végül egy olyan mellett döntöttek, amelyet például a salgótarjáni megyei kórházban már 2014 óta használnak.

„A hardver eszközeinkről kiderült, hogy fejlesztésre szorulnak, úgyhogy egy körülbelül tízmilliós saját erős fejlesztéssel beszereztünk egy storage-ot, ami egy olyan külső tároló, amelyikkel megoldható már az, hogy a korábbi szerverekben tárolt adatokat ki tudtuk helyezni” - nyilatkozta Körmendi János, az Almási Balogh Pál Kórház informatikai vezetője.

Ebben a háttértárolóban 16 winchester van, amely mintegy 14 terabájt adathalmaz tárolását teszi lehetővé. Ezt leszámítva új számítógépek beszerzésére is lehetőségük nyílt, de tervben van még továbbiak vásárlása is. A felület megismertetését, vagyis az ehhez kapcsolódó tréningeket egy külsős cég munkatársai végzik.

„Ez az oktatás jelenleg már második hete tart, és még három hétig fog tartani, ugye ez a felhasználó létszámtól is függő időintervallumot ölel fel. Jelenleg az oktatások felén túl vagyunk. Az utolsó hét az egy konzultációs hét szokott lenni, ahol a specialitásokra szoktunk nagyobb hangsúlyt fektetni” - fogalmazott Soltész Erika, az Enterprise Communications Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. projektvezetője.

Az Almási Balogh Pál Kórházban betegforgalom tekintetében éves szinten mintegy háromszázezer főről beszélhetünk, így több millió adatról van szó, ezért is fontos, hogy egy stabilabb, a dolgozók számára is átláthatóbb rendszert kezelhessenek. A tervek szerint decemberben már az új programon keresztül zajlik majd a munkavégzés.


651_0_t 651_1_t 651_2_t 651_3_t
651_4_t 651_5_t 651_6_t 651_7_t

 

Vissza