Szüreti bál (képgalériával)2019. szeptember 30. (hétfő) 19:00 - Kultúranews/8569_0_300.jpgSzüreti bált tartottak Hódoscsépányon. A rendezvény már hagyománynak számít a településrészen, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a közösség összekovácsolására – többek között ez is a célja az eseménynek. A bál idén is hajnalig tartó mulatozással zárult.

Ismét a hódoscsépányi közösségi ház adott otthont a szüreti bálnak. A településrészen már évek óta megrendezik a mulatságot, amelyet idén egy héttel később tartottak meg a szüreti naphoz képest. Ezt a későbbiekben is így tervezik megvalósítani. Az intézmény nagyterme most is teljesen megtelt vendégekkel, és az esemény lassan kinövi magát.

„Olyannyira nagy az igény, hogy ez a terem körülbelül 85-90 fő befogadására alkalmas, körülbelül 200 főre lenne igényünk, tehát ennyien jelezték, hogy szeretnének részt venni ezen az eseményen. Sajnos a befogadóképességünk, a helyi kultúrház befogadóképessége ennyit tesz lehetővé” - mondta Fidrus Péter, alpolgármester, az est házigazdája.

Fidrus Péter alpolgármester köszöntőjében kiemelte, örül, hogy ismét ilyen sokan összegyűltek, illetve köszönetet mondott a Tradíció és Haladás Alapítványnak, amiért minden évben lehetőséget biztosít a kötetlen szórakozásra.

„Nagyon jól érezzük magunkat. Minden eseményen részt veszünk, ahol csak tudunk. Szerintem ez egy nagyon jó kis közösség-összekovácsoló rendezvény. Itt összejönnek a jó barátok, ismerősök, és együtt tudunk mulatni egy igazi jót” - nyilatkozta Németh József.

A bált végig jó hangulat jellemezte. A vacsora után pedig lehetőség adódott táncra is. A rendezvény hajnalig tartó mulatozással zárult.


569_0_t 569_1_t 569_2_t 569_3_t
569_4_t 569_5_t 569_6_t 569_7_t
569_8_t
Vissza