Fő a boldogság (képgalériával)2019. szeptember 20. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/8540_0_300.jpgVárosunk több oktatási intézménye is megkapta a Boldog Óvoda vagy Boldog Iskola címet. Így a gyerekek, fiatalok elsajátíthatják a pozitív életszemléletet, és fejleszthetnek olyan készségeket, amelyek felnőttkorban is a javukra válnak. A játékos foglalkozásoktól a pszichológiai kutatásokig sok témakör belefér a boldogság programjába.

A Boldog Óvoda címet a Nemzetőr úti, a Tétény úti és a Virág úti óvoda is megkapta idén. A kezdeményezés célja többek között az, hogy változtassanak a negatív gondolkodásmódon. A gyerekek a boldogságórákon olyan tevékenységeket végeznek, amelyek a pozitív életszemléletet erősítik bennük.

„Ebben az eléggé elértéktelenedett világban már fontos, hogy óvodás korban elkezdjük ezeket a dolgokat megismertetni a gyerekekkel, illetve beépíteni úgy a mindennapjaikba, hogy ezt majd a későbbiekben, az életük során tudják alkalmazni. Heti egy-két alkalommal történnek majd ezek a boldog ovi foglalkozások, játékos módon. Természetesen óvodában az ének, a tánc, a rajz, a kézimunka az, ami dominál” - nyilatkozta Kossuth Henrietta, az Ózdi Városközponti Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájának tagóvoda-vezetője.

A Sajóvárkonyi és a Petőfi Sándor Általános Iskola mellett a Bolyky Tamás Általános Iskola nyerte el a Boldog Iskola címet.

„Azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek a kisebb örömöknek is tudjanak örülni, és meg tudják élni a boldogságot. Hiszen a boldogság tanítható, az egy folyamat. Amikor a gyerek pozitív gondolkodásmódja fejlődik, akkor a pozitív pszichológiát hozzuk segítségül a nevelésben. Nemcsak a nevelésben, hanem a tanulmányi eredményekben is meglátszik ez a pozitív folyamat, amikor a gyerekek eredménye sokat javul” - mondta Lestál Ilona, a Bolyky Tamás Általános Iskola fejlesztő pedagógusa.

A Bolykyban két alsós és két felsős osztály vesz részt a boldogságórákon. Ennek köszönhetően változnak a társas kapcsolataik, barátságosabbak lesznek egymással, valamint a stressztűrő képességeik is javulnak. A József Attila Gimnáziumban tavaly próba jelleggel tartottak néhány ilyen órát, idén ők is Boldog Iskola lettek.

„Olyan technikákat tanulnak, amik nagyban segítik őket később a pályaválasztásukban, az önértékelésükben, apróbb dolgokban, például észrevenni az élet apróbb örömeit, vagy odamenni a másikhoz és megölelni, amikor neki gondja van. Az érzelmi intelligenciájuk fog ettől a programtól elsősorban fejlődni, úgy gondolom” - fogalmazott Sáfrány Irma, a József Attila Gimnázium boldogságóra-oktatója.

Azért fontos ezzel minden korosztályban foglalkozni, mert így a fiatalok optimistábbak lesznek, könnyebben megbirkóznak a mindennapok kihívásaival.


540_0_t 540_1_t 540_2_t 540_3_t
540_4_t 540_5_t 540_6_t 540_7_t
540_8_t
Vissza