Háborús emlékek (képgalériával)2019. szeptember 11. (szerda) 19:00 - Kultúranews/8502_0_300.jpgII. világháborús előadásra és kiállításra várták az érdeklődőket az ÓMI Városi Könyvtárban. Az Ózdot és környékét érintő eseményeket és következményeket dr. Nagy Péter történész és Kovács Béla helytörténész tárta fel. A látogatók ezen kívül dr. Bárczi László világháborúhoz kötődő gyűjteményét is megtekinthették.

Szinte megtelt érdeklődőkkel az ÓMI Városi Könyvtár díszterme tegnap délután. A II. világháborús kiállítással egybekötött programon két érdekes témát hallgathattak meg a látogatók. Dr. Nagy Péter történész „A fronton és a hátországban: Ózd és térsége a II. világháborúban” című előadásában, a városunk környékén zajló eseményeket és azok következményeit tárta fel a megjelentek számára.

„Ózd környékét is érintették azok a folyamatok, ami az ország más területeit is. A holokauszt, a frontra kivonulás, vagy épp az elhurcolások. Emellett nagyon sok érdekesség van, ami csak a mi környékünkre jellemző, mint például az, hogy az ózdi gyár és a bányák hadiüzembe álltak, és innen később vonultak be katonának a helybeliek. Emellett, hogy a környéken húzódott az új országhatár, amit 1938-ban húztak meg” - emelte ki dr. Nagy Péter, történész.

Kovács Béla helytörténész egy meglehetősen érdekes és szinte elfeledett eseményről beszélt a könyvtárban. Háború a Hangony és a Rima völgyében című előadásában, egy 1938. október 5-i határincidensnek minősített történésről számolt be. Ez hivatalosan nem tartozott a második világháborúhoz, de a Rima völgy foglalását segítette elő, illetve a komáromi területi tárgyalásokat is felgyorsította.

„A mai napig, tudomásunk szerint egy parancs nélküli akció volt, a hangonyi tartalékos század részéről, Felcsiki Gábor századparancsnok magánakciója volt, amit régóta terveztek, de igazából indulási parancsot nem adott ki senki” - mondta Kovács Béla, helytörténész.

Az előadások mellett a könyvtár épületében egy kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők. Dr. Bárczi László aranydiplomás kohómérnök világháborúhoz kötődő újságcikkekből álló gyűjteményére is sokan kíváncsiak voltak. A tárlat egyébként szeptember 30-ig a Városi Könyvtár nyitvatartási idejében megtekinthető.


502_0_t 502_1_t 502_2_t 502_3_t
502_4_t 502_5_t 502_6_t 502_7_t
502_8_t 502_9_t
Vissza