Három lista (képgalériával)2019. szeptember 11. (szerda) 19:00 - Politikanews/8501_0_300.jpgKisorsolta a kompenzációs listák sorrendjét a Helyi Választási Bizottság. A szeptember kilencedikei határidőig három szervezet listáját vették nyilvántartásba, a sorsolásra a jogszabályok szerint azért volt szükség, hogy véletlenszerű sorrendben szerepeljenek.

Így egyikük sem szerezhet előnyt a töredékszavazatok alapján történő mandátum-elosztáskor. Ha ugyanis több lista azonos szavazatszámmal áll, de a kiosztható mandátumok száma kevesebb, mint az arra jogosult jelölő szervezetek száma, három lépcsőt vesznek figyelembe. Az a lista kap mandátumot, amelyik addig még nem szerzett, vagy amelyik kevesebbet kapott, de ha ezek a tényezők sem döntenek, akkor a listasorsolásnál kapott sorszámot veszik figyelembe. A sorsolás alapján az első a Magyar Munkáspárt, a második a Fidesz-KDNP, a harmadik pedig az Ózdiakért és Ózdért Egyesület listája lett.


501_0_t 501_1_t 501_2_t 501_3_t
Vissza