Megújuló koncepció (képgalériával)2019. szeptember 4. (szerda) 19:00 - Városnews/8480_0_300.jpgLakossági fórumot tartottak tegnap délután Ózd településfejlesztési koncepciójának és településrendezési eszközeinek felülvizsgálatáról. A jelenleg is érvényben lévő dokumentum még 2010-ben készült. Mostanra lejárt az érvényessége, és azóta új kormányrendelet is született a témában. Az itt élők szeptember 11-ig jelezhetik észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban.

Ismét lakossági fórumot tartottak a településfejlesztési koncepcióval kapcsolatban tegnap délután. A korábbi terv még 2010-ben készült, és mára lejárt az érvényessége. A dokumentum 10 évet meghaladó időtávra rendszerbe foglalja az önkormányzat fejlesztési szándékait. Ennek keretében a területi adottságok és összefüggések figyelembevételével meghatározza a település jövőképét többek között társadalmi, gazdasági és természeti szempontból. Az anyag kitér azokra a fejlesztendő területekre is, amik nagymértékben fel tudnák lendíteni a környéket.

„Nagyon fontos területe az anyagnak az elérhetőség kérdésével való foglalkozás a város életében. Ózd a történelem folyamán az országhatár mellé került, ilyen szempontból periferiális helyzetbe került. A közlekedési elérhetőség sokszínű ugyan, de egyik sem mutatja a legjobb elérhetőségi lehetőséget” - mondta Bernáth Mihály, főépítész.

A dokumentum javaslatot tesz a helyi környezet, a közmű infrastruktúra és a turizmus átfogó fejlesztésére, a műszaki, az intézményi, valamint a táji, a természeti és az ökológiai adottságok fenntartható hasznosítására. Ez természetesen az itt élőket is nagymértékben érinti, így az ő véleményükre is kíváncsiak a szakemberek.

„A fórumot követően még nyolc napig, tehát jövő hét szerdáig lehet véleményezni az elkészült koncepciót. Ez megtalálható az önkormányzat honlapján, és ott elérhető az az adatlap is, amelyet kitöltve és beküldve jelezhetik a koncepcióval kapcsolatos véleményüket a helyiek” - nyilatkozta Kriston György, a Településfejlesztési Osztály osztályvezető-helyettese.

A www.ozd.hu honlapról letölthető adatlap kitöltésével bejelentkezhetnek az ózdiak a véleményezési eljárásba. A dokumentumot Ózd Város Önkormányzata címére, vagy az ozd@ozd.hu elektronikus levélcímre lehet elküldeni szeptember 11-éig.


480_0_t 480_1_t 480_2_t
Vissza