Városi diákmunka2019. augusztus 29. (csütörtök) 19:00 - Városnews/8462_0_300.jpgLezárult az idei diákmunka-program. Ebben az esztendőben két turnusban közel kétszázhúsz fiatal segédkezett a városi fenntartású intézményeknél. A tanulók a korábbi évek gyakorlatának megfelelően több területen is kipróbálhatták magukat. A tervek szerint jövőre ismét megszervezik majd a foglalkoztatási lehetőséget.

Több éves hagyománnyal bír városunkban is a diákmunka-program, amelynek koordinációs feladatait az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai végzik a Munkaügyi Központtal karöltve. Idén közel kétszázhúsz fiatal élt a lehetőséggel. A szakemberek szerint nagyon jók a visszajelzések, és nem csak azoktól az intézményektől, ahol maga a foglalkoztatás történt, hanem a tanulók is szívesen vesznek részt a napi feladatokban.

„Maga az adminisztratív háttértevékenysége a diákmunkának azt mondhatni, hogy évről évre ugyan az. Hála Istennek a diákok létszáma folyamatosan növekszik, és többeknek tudunk lehetőséget biztosítani a munkára, illetve a pénzkeresésre. Ami nagyon-nagy pozitívum, hogy vannak évről-évre visszatérő diákjaink, tehát akik már munkatapasztalattal bírnak. Őket nagyon szeretjük, mert látjuk rajtuk a büszkeséget, hogy nem először vannak itt. Ők adott esetben segíteni is tudnak a többieknek is” - mondta Restás Alexandra, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény szervezési és foglalkoztatási csoportvezetője.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a tanulók számos területen kipróbálhatták magukat a kétszer egy hónapos időtartam alatt. Voltak, akiket a közgazdaság érdekelt, míg mások inkább a szabadban töltötték el a hatórás műszakokat. Voltak olyanok is, akik a szociális ágazatban tevékenykedtek, így az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egységeiben is számos diák dolgozott.

„A diákmunkások évről-évre visszatérő vendégei az intézményi hálózatunknak. Főként az idősek otthonaiban tevékenykedtek a tanulók nagy lelkesedéssel és odaadással. Az ellátottaink részéről szintén nagy szeretettel fogadták őket. Évről-évre vannak visszajáró gyermekeink, akik eljönnek hozzánk a program kapcsán. A továbbiakban is nagy szeretettel várjuk majd őket” - hangsúlyozta Gál Katalin, az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény mb. igazgatója.

A program fő célja, hogy minél több tanulót tudjanak bevonni a különböző területeken végzett tevékenységekbe. Így a terveknek megfelelően jövőre ismét megszervezik majd a lehetőséget a fiatalok számára, hogy munkatapasztalatot, illetve egy kis zsebpénzt szerezhessenek.

Vissza