Modellezők versenye (képgalériával)2019. augusztus 18. (vasárnap) 09:35 - Híreknews/8428_0_300.jpgIsmét távirányítású masinák szelték az Arlói-tó vizét. Az Ózdi Művelődési Intézmények égisze alatt működő modellező kör, hetedik alkalommal szervezte meg a Távhő Kupát. A megmérettetésre most is az ország számos pontjáról érkeztek, hiszen ez a futam is beleszámított a bajnokság végelszámolásába.

Élethű hajók, lekicsinyített méretben és távirányítással. Talán így lehetne a legkönnyebben jellemezni a modellezést. Vannak, akik hosszú éveken keresztül készítik el azokat az alkalmatosságokat, amelyekkel egy-egy versenyen „vízre szállnak”.  Az Arlói-tó partján immár hetedik alkalommal gyűltek össze hazánk legjobbjai a Távhő Kupán. A megmérettetést ezúttal is az Ózdi Művelődési Intézmények égisze alatt működő modellező kör szervezte meg.

„Az ország nagyon sok pontjáról, a fővárosból, a Dunántúlról és az Alföldről is érkeztek versenyzők. Körülbelül ötvenöt hajó a nevezett létszám, ez harminc-harmincöt versenyzőt takar, ugyanis egy versenyző több hajóval is jöhet. Összességében egy igen szép és népes mezőny gyűlt össze. Ez az országos bajnokság utolsó előtti futama, így már mindenki számolgatja a pontokat” - nyilatkozta Bolyki Zsolt, főszervező.

A hajómodellezésnek a szervezők szerint megvan a törzsközönsége, így évről-évre szinte változatlan mezőny vág neki a futamoknak. Mint minden sportnál itt is kiemelten fontos az utánpótlás kérdése. Ugyanakkor idén is több érdeklődőt vonzott a verseny. Magának a viadalnak egyébként sajátságos mente van.

„A versenyeredmény két részpontszámból tevődik össze. Egyrészről értékeli a bíráló bizottság maguknak a hajómodelleknek a minőségét. Mennyire valósághűek, mennyire aprólékosak és mennyire a dokumentáció szerint készültek el. Ezt követően végig kell vezetni a hajókat egy háromszög alakú versenypályán. Ha ennek kapuit megfelelő sorrendben veszi a versenyző, akkor az is és a műszaki pont is száz-száz pontot érhet. Ezek elméleti pontszámok, azért száz pontot a műszaki részre ritkán ad a bíráló bizottság, ugyanis úgy gondolják, hogy mindig lehet szebb hajót építeni, mint ami eléjük került” - mondta dr. Hüvös Ferenc, főbíró, világbajnok hajómodellező.

Az országos bajnokság utolsó futamát két hét múlva Gyomaendrődön rendezik meg. Ennek megfelelően ott dől majd el, hogy a különböző kategóriákban kik lesznek a legjobbak.


428_0_t 428_1_t 428_2_t 428_3_t
428_4_t 428_5_t 428_6_t 428_7_t
Vissza