Kellemes délután (képgalériával)2019. augusztus 16. (péntek) 19:00 - Egyháznews/8420_0_300.jpgNagyboldogasszony ünnepéről emlékeztek meg a hívek a görögkatolikus parókián. A Szent Liturgia után az érdeklődőket vendégségbe várták a III. Parókiai Lecsó Partira. A rendezvény célja a főzésen kívül most is a közösség fejlesztése és egy jó hangulatú délután eltöltése volt.

Nagyboldogasszony ünnepén Mária mennybevételéről emlékezik meg a katolikus egyház. Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott. Bodnár Dániel görögkatolikus parókus elmondta, hogy azért is nagyon népszerű nap ez, mivel számos fontos templom választotta védőszentjének Szűz Máriát.

„Nagyon fontos, hogy ennek az ünnepnek nézzük a hatását a mi életünkre. Görögkatolikus egyházunkra, most önmagunkra nézve ezt az ünnepet megelőzte egy kéthetes böjti időszak, aminek a végén most vagyunk itt, bár éppen böjtös ételt fogyasztunk, hiszen lecsó parti van. Mégis az ember egy kicsit visszavonulva, egy picit elmélyedve próbál készülni ennek az ünnepnek a megünneplésére” - mondta Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus.

Az ünnepi liturgia után a III. Parókiai Lecsó Partira várták a híveket a templom mögötti kertben. Háromféle lecsó is készült a jó hangulatú rendezvényre, amire most is többen érkeztek. Volt sima, tojásos és az újdonságnak számító kárpátaljai recept alapján cukkini ízesítésű. Az összejövetel persze főként most is a közösségről szólt.

„Olyanokkal is találkozik itt az ember, akivel vasárnap vagy a hétköznapokba nem. Emellett jó érzéssel tölt el, hogy egyáltalán az atyának eszébe jut az, hogy ilyen rendezvények legyenek, hogy megismerkedhessünk olyanokkal, akikkel egyébként nem találkozunk” - nyilatkozta Tóth Ferencné.

„Én a harmadik lecsó partin veszek részt, maga már az előkészület is nagyon jó hangulatban telik, mint például a hozzávalók előkészítése. Most már zene is van, közben beszélgetünk minden témában” - emelte ki Szilágyi Edit.

A programot élő zene színesítette, Varga Lajos játszott tangóharmonikán. Emellett a résztvevők egy rejtvényekből álló játékban is összemérték tudásukat, amely témája Nagyboldogasszony ünnepe volt.


420_0_t 420_1_t 420_2_t 420_3_t
420_4_t 420_5_t 420_6_t 420_7_t
420_8_t 420_9_t 420_10_t
Vissza