Csatornázó csalók2019. augusztus 14. (szerda) 19:00 - Városnews/8413_0_300.jpgMagukat csatornázóknak beállítók próbáltak meg pénzt kicsalni az ott élőktől Hódoscsépányon. Az eset során az elkövetők felajánlották szolgálataikat, ezért pedig előleget kértek el. A kivitelező cég projektvezetője kiemelte, hogy ők semmilyen külön munkát nem végeznek el a lakóknak, ennek megfelelően juttatást sem kérnek. Emellett az elmúlt időszakban a területen található jelzőlámpánál is akadtak gondok.

A tavalyi esztendőben indult el a régen várt csatorna beruházás fizikai megvalósulása, akkor kezdődött a gerincvezeték első métereinek lefektetése is. Azóta több kilométeren készült el a hálózat, jelenleg körülbelül a munkaterület mintegy nyolcvan százalékán halad a folyamat, különböző készültségi fokkal. Most egy eddig nem látott problémával találkoztak a kivitelező konzorcium dolgozói, ugyanis tudomásukra jutott, hogy egyesek a cég nevével visszaélve alvállalkozóknak állították be magukat. A tettesek egyes helyeken elkezdték építeni a házi bekötő vezetékeket vagy ezzel kapcsolatban próbáltak meg előleget kérni a lakóktól.

„Mi a házi bekötővezetékeket nem építjük. Se a cégünk, se az alvállalkozóink. Mi kizárólag gerincvezetéket és a bekötővezetéket telekhatáron belül visszük be egy méterre. Semmilyen belső házi vezetéket, a mi cégünk és az alvállalkozóink sem építenek” - hangsúlyozta Bíró Ferenc, a Mészáros és Mészáros Kft. projektvezetője.

A kivitelezők dolgát egyébként nem könnyíti meg az időjárás. Pár napja még a másodfokú hőségriadóval kellett megküzdeniük, ma pedig egész napos eső fogadta őket a területen. Emellett az autósok magatartása sem mindig megfelelő.

A területen található jelzőlámpánál többször előforduló probléma, hogy bár már zöldet mutat, szemből még érkeznek autók. A kivitelező cég munkatársai arra kérik az erre haladókat, hogy próbálják meg betartani a lámpa szerinti utasításokat, így elkerülhetőek a balesetek, illetve a veszélyes helyzetek. Többször előfordult az is, hogy tárcsás forgalomirányítást alkalmaztak akkor, amikor munkagépek voltak a területen, ám egyes autósok ezt sem tartották be. Ügyeljünk a közlekedés biztonságára.

A kép illusztráció.

Vissza