V. Cipó Nap2019. augusztus 1. (csütörtök) 19:00 - Városnews/8389_0_300.jpgIdén már ötödik alkalommal rendezik meg a Cipó napot a Katona József úti sportpályán. A szervezők most is érdekes programokkal készülnek a közönségnek.

A nap hagyományosan főzőversennyel indul, ennek eredményhirdetése délután 1 órakor lesz. A zenei programok Nótár Mary fellépésével kezdődnek 2 órakor, majd 4-kor a Nagyanyám Blues-a lép színpadra, a nap sztárvendége pedig 6 órakor a V-TECH lesz. Ünnepi köszöntőt 7 órakor Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett területi képviselő mond, amelyet tombolasorsolás követ. Idén is lesz utcabál, amelyhez a zenét Katica szolgáltatja, majd a nap este 11 órakor tűzijátékkal zárul.

„Megválasztásom idején kérték a Cipóban élők, hogy állítsuk vissza ezt a rendezvényt. Nagy örömünkre szolgál. Szinte minden korosztály meg van szólítva. Gyermekektől egészen az idős korosztályig. A gyermekeknek már hagyomány a habparti, ami idén sem fog elmaradni. Valamint a főzőverseny ismételten a reggeli órákban veszi kezdetét, 9 órakor. Eddig öt csapat jelentkezett, én várom még a további csapatok jelentkezését is” - nyilatkozta Zsuponyó Anett, területi képviselő, szervező.


Vissza