Ciklust értékelnek 7. (képgalériával)2019. július 29. (hétfő) 19:00 - Önkormányzatnews/8379_0_300.jpgFolytatjuk sorozatunkat, amelyben városunk képviselő-testületének tagjai értékelik az ősszel lezáruló ciklust. Ma dr. Kósné Dargai Rita, a kilences számú választókerület független képviselője idézi fel a területen végbement fejlesztéseket.

Az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként került be a képviselő-testületbe dr. Kósné Dargai Rita. 2014 decemberében azonban kilépett a frakcióból, majd az ózdi Fidesz újraalakulásakor nem lépett be újra a helyi szervezetbe. Így függetlenként képviseli a kilences számú választókerület lakóinak érdekeit. Azt mondja, elsősorban a gazdálkodás volt jellemző a jelenleg futó ciklusban. Lezárult a svájci vizes beruházás, folyamatban van a csatornázás, és elkezdődött három olyan beruházás, ami javítja az ott élők helyzetét.

„Túl vagyunk már a Rákóczi út aszfaltozásán, ami az út második szakaszát jelentette, teljesen új aszfaltréteget kapott. Megtörtént a Táncsics telep belső útjainak a teljes mértékű aszfaltozása, itt egy olyan problémát oldottunk meg, amit évek óta a lakók sérelmeztek. Nagyon nehéz volt ezen az úton járni, és megközelíteni a garázsokat. Egy képviselői keretből betoldott 200 ezer forintból a garázsok előtti szakaszt is szintbe tudtuk hozni az aszfalttal” - mondta dr. Kósné Dargai Rita, a 9. sz. választókerület területi képviselője.

Emellett a napokban Kisamerika is új aszfaltburkolatot kap 800 méteren. Itt korábban nem volt még szilárd útburkolat. Nagy beruházás továbbá Újtelep és Kiserdőalja rehabilitációja. Ez többek közt ingatlanok felújításával és aszfaltozással járt, de folyamatban van a parkoló rekonstrukciója, és járdaszakaszok is megújulnak. A csatornázással érintett területeken aszfaltozásával még meg kell várni az ülepedést. Számos tennivaló van a jövőre nézve, szükség lenne például új játszóterekre is.

„Sajátosságunk, hogy gyakorlatilag a gyújtói körforgalomtól Eger felé haladva talán mondhatom, hogy ez az egyetlen játszótere a választókerületnek. Nagyon sok a gyerek hálistennek, és nagyon sok olyan gyerek van, aki tudná is jól használni, funkciójának megfelelően ezeket a játszótereket. Én nagyon szeretnék még legalább kettőt belőle” - tette hozzá dr. Kósné Dargai Rita.

Dr. Kósné Dargai Rita elmondta, ott él a választókerületben, és védőnőként is járja az utcákat. Így mindig látja az aktuális feladatokat, folyamatos a kapcsolattartás a lakókkal. Ha probléma van, úgy véli, azt azonnal fel kell mérni, és minél hamarabb megoldást keresni rá.


379_0_t 379_1_t 379_2_t 379_3_t
379_4_t 379_5_t
Vissza