Szolgálati kutyák (képgalériával)2019. július 23. (kedd) 19:00 - Rendőrségnews/8362_0_300.jpgIsmét Ózdon tréningeztek a megye kutyás rendőrei. A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és az Ifjúsági Park után ezúttal a Digitális Erőműben gyűltek össze a kutyavezetők és négylábú társaik. Az épület bejárását követően többek közt engedelmességi és őrző-védő feladatokat is gyakoroltak.

Másfél évvel ezelőtt a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban gyakorlatoztak a megye kutyás rendőrei. Tavaly júliusban az Ifjúsági Park is otthont adott egy hasonló képzésnek, ma pedig újra visszatértek az egyenruhások városunkba. Ezúttal a Digitális Erőmű fogadta őket.

„A mai nap folyamán ismételten eljöttünk, ezúttal az Ózdi Rendőrkapitányság illetékességi területén található csarnokhoz. Ebben a csarnokban különböző helyszínek vannak. Ezek azért jók a szolgálati kutyák számára, mert padozatuk csúszós, vagy éppenséggel olyan lépcső van, amit a kutyák akadályként használhatnak” - mondta Zentai György, a B.-A.-Z. Megyei RFK kiképző-kutyavezetője.

A megye kutyavezetőinek programja az épület bejárásával indult. A változatos csarnok jó gyakorlóterep mind a rendőröknek, mind a négylábúaknak. A Digitális Erőműben szívesen fogadták az egyenruhásokat. Bojtos Zoltán intézményvezető azt mondja, minden hasonló célt igyekeznek támogatni.

„Nekünk a Digitális Erőműben, és összességében a Forum Hungaricum Nonprofit Kft.-ben nemcsak a rendőrség fontos, hanem minden olyan szervezet, amely Ózdot, a várost segíti. A rendőrség esetében pedig azért különösen fontos, mert ha a város biztonságát tudjuk azzal növelni, hogy a rendőrség beavatkozó-képessége javul, ha itt gyakorlatoznak nálunk, az mindannyiunk számára csak előnyt jelent” - fogalmazott Bojtos Zoltán, a Digitális Erőmű intézményvezetője.

Az épület bejárása után engedelmességi feladatok következtek az udvaron, majd őrző-védő gyakorlatokat is végeztek, de a keresőkutyákat is próbára tették. A rendőrség kötelékébe tartozó kutyavezetők egyébként tevékenységi körüktől függően többféle képzésen is részt vehetnek négylábúikkal, ezeket a dunakeszi központban végzik el. A legtöbben német, illetve belga juhászkutyákkal dolgoznak.


362_0_t 362_1_t 362_2_t 362_3_t
362_4_t 362_5_t 362_6_t 362_7_t
362_8_t 362_9_t 362_10_t 362_11_t
362_12_t 362_13_t 362_14_t 362_15_t
362_16_t 362_17_t 362_18_t 362_19_t
362_20_t
Vissza