Örökségvédelmi tábor (képgalériával)2019. július 20. (szombat) 19:02 - Oktatásnews/8354_0_300.jpgIpari örökségvédelmi táborban vesznek részt Ózdon a Szent István Egyetem építészhallgatói. A fiatalok az első napon a gyár területét járták be Csontos Györgyi építész és Fürjes Pál, az egyik helyi gépipari vállalat ügyvezetőjének kíséretével. A cél a még meglévő épületek felmérése és dokumentálása.

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának hallgatói érkeztek városunkba, hogy egy többnapos ipari örökségvédelmi táborban vegyenek részt. A program pénteken délután, a gyár területének bejárásával kezdődött. A fiatalokat Fürjes Pál, az egyik ózdi gépipari vállalat ügyvezetője kalauzolta. A gyár építését mintegy két évszázaddal ezelőtt kezdték el, így számos építészeti stílus jegyei megjelennek.

„Az építészhallgatóknak ez egy kiváló terepmunka, hiszen van még bőven látnivaló. A célja ennek a mai látogatásnak, illetve a következő napoknak, hogy a még meglévő épületeket felmérjék, azoknak a hasznosíthatóságát. A hallgatók fantáziáját kicsit próbára téve valamiféle élettel megpróbálják ezt telerakni” - mondta Fürjes Pál, a SPÁL Kft. ügyvezetője.

A hallgatók közül többen már tavaly, Miskolcon is vettek részt hasonló táborban. Azt mondják, lehengerlő volt számukra végigjárni a hatalmas iparterületeket. Szomorú látni az egyes épületek pusztulását, de Ózdon a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark épületei azt is megmutatják, mit lehetne ezekből kihozni.

„Nagyon tetszik, ahogy az egykori gyárépületek és a mai kortárs építészet találkozik, nagyon inspiráló. Most, hogy már egy kicsit érintetlenebb területen járunk, ez a fantáziát indítja be, hogy milyen jó lenne itt is kezdeni valamit az épületekkel” - nyilatkozta Virág Norbert.

A diákok abban egyetértettek, hogy izgalmas tanulóterep számukra a gyár területe. Az itt megszerzett ismereteket, inspirációkat pedig mind tanulmányaik, mind pedig munkájuk során kamatoztathatják majd.

„Ezt a tábort, és ezt a projektet egy portfólióban nagyon jól lehetne kamatoztatni. Igazából ez egy ága az építészetnek, és nem sok képviselője van. Érdemes lenne kezdeni ezekkel a területekkel valamit, és az országban több ilyen terület is van. Úgy gondolom, keresni fogja a jövőben ezeket az embereket a világ, bárhol lehet kamatoztatni ezt a tudást” - hangsúlyozta Hornperger Arnold.

A Kultúrgyár-projekt már több rangos elismerést is elnyert. Az áttervezést irányító ózdi születésű építész, Csontos Györgyi jelenleg tanít is az Ybl Miklós Építéstudományi Karon. Azt mondja, az egykori gyári épületek nincsenek megfelelően megbecsülve. Szerinte a nagyobb jelentőségű, emblematikus csarnokokat érdemes lenne megmenteni. Ezek tanulmányozása oktatási szempontból is hasznos.

„Az épített örökségnek az ipari örökség egy kicsit mostohagyerekként kezelt területe, de rendkívül izgalmasnak tartom. Az eddigi oktatási tapasztalataim azt mutatják, hogy mindig elkapja a hallgatókat a hév, és ez a világ elvarázsolja őket, amit ezeknél az elhagyott épületeknél látnak” - fogalmazott Csontos Györgyi, építész.

A hallgatók a tábor további napjain több délutáni előadáson és beszélgetésen is részt vesznek, a központi témák közt helyet kapott a helytörténet, az ózdi vasgyártás, a gyár működése. Napközben pedig kétfős csapatokban dolgoznak, felmérik és dokumentálják a még meglévő épületeket. Az összegyűjtött információkból később egy, az ózdi ipari örökség szempontjából hasznos anyag áll majd össze.


354_0_t 354_1_t 354_2_t 354_3_t
354_4_t 354_5_t 354_6_t 354_7_t
354_8_t 354_9_t 354_10_t 354_11_t
354_12_t 354_13_t 354_14_t
Vissza