Befejeződött a tanév (képgalériával)2019. június 28. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/8283_0_300.jpgZajlanak az iskolai évzáró ünnepségek. A nyári szünet előtt a fiatalok ebben a tanévben most mennek utoljára intézményük falai közé. A Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanárai és diákjai is elbúcsúztak a 2018-2019-es tanévtől. Az eseményen idén is több tanuló és osztály vehetett át különféle jutalmakat egész éves munkájukért.

Ahogyan országszerte, úgy városunkban is ebben az időszakban zajlanak az iskolákban az évzáró ünnepségek, és elkezdődik a nyári szünet. Ma délelőtt a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanárai és diákjai búcsúztak el a 2018-2019-es tanévtől.

„Ez évi mottónk, miszerint minden családban kezdődik család, légy ami Isten szerint vagy. Ez meghatározta éves munkánkat, feladatainkat, és így is lett. Együtt örültünk, együtt sírtunk, együtt voltunk jóban, rosszban, sikerben, csalódásokban. Együtt váltunk, teljesebb és igazabb keresztény emberré” - mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója.

A Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium már több éve egyházi fenntartásban működik. Ezért a nagyobb eseményeket, ünnepeket az Ív úti templomban, szentmisével együtt tartják. Szőke Gábor római katolikus plébános egy saját történeten keresztül biztatta őket az értékteremtésre és a következő években is kitartó munkára.

„Legyetek rigók, akik a nyáron is tudnak értéket teremteni, továbbadni, hogy húsz év múlva ti is gyönyörködhessetek abban a fában, amit ebben a tíz hónapban elültettetek, elhintettetek. Húsz év múlva tudd te is felírni életed falára, ez a 2018-19-es tanévnek a műve” - fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.

A SZIKSZI-ben mindig fontos volt a közösségi élet, a diákok amellett, hogy szeretnek az intézménybe járni, számos programon vehettek részt a mostani tanév során is. A végzős tanulók elmondásuk szerint szinte mind jó élményekkel fogják elhagyni az iskolát.

„Bizonyos szempontból kicsit izgultam, mikor először átléptem a SZIKSZI ajtaját, idézőjeles kapuját, de szerintem számos előnnyel jár az, ha valaki SZIKSZI-s. Bárhová kerül az élet bármely területén, ha egy SZIKSZI-s személlyel találkozik, segíteni fogjuk egymást, vagy egy olyan kapcsolatot fogunk ápolni akár egy munkahelyen, vagy bárhol az életben, amit kevés iskolában mondhatunk el” - emelte ki Berki Alex.

Az évzáró ünnepség végén az arra érdemes tanulók díjakat, okleveleket vehettek át, ezen kívül pedig csoportok és osztályok is kaptak elismerő ajándékokat.


283_0_t 283_1_t 283_2_t 283_3_t
283_4_t 283_5_t 283_6_t 283_7_t
283_8_t 283_9_t
Vissza