Kutya az olvasótáborban (képgalériával)2019. június 28. (péntek) 19:00 - Oktatásnews/8282_0_300.jpgA kutya volt az idei olvasótábor központi témája. A Városi Könyvtárban tartott foglalkozásokon és a kirándulásokon most húsz általános iskolás vett részt. Az egy hét alatt képet kaphattak a kutyafajtákról, azok szokásairól is. Ezeket az ismereteket iskolai keretek között is tudják majd hasznosítani.

Ötfős csoportokba osztva oldották meg a feladatokat a fiatalok az olvasótáborban. A Városi Könyvtár ebben az évben harmincegyedik alkalommal tartotta meg az egyhetes elfoglaltságot, amelyen általános iskolások vettek részt. Az idei téma a kutya volt, a szervezők ehhez kapcsolódó foglalkozásokat és kirándulásokat szerveztek a gyerekeknek.

„A témát azért is választottuk, hogy ez egyrészt ismeretbővítő téma, másrészt készségeket is fejleszt. Szociális készségeik fejlődnek ezáltal: empátiát, önbizalmat fejlesztünk a feladatokkal, hiszen a felelős állattartásra hívjuk fel a figyelmet. Az egész hét témája ez a kampány volt a felelős állattartásért” - hangsúlyozta Kovács Adrienn, gyermekkönyvtáros.

A csapatoknak egy-egy kutyafajta leírásával, jellemzésével el kellett készíteniük egy tablót, majd az adott fajta neve lett a csapatnevük. Emellett számos olyan feladatot is kaptak, amelyekkel ismereteiket, tudásukat tudták bővíteni.

„Fel kellett ismerni a kutyafajtákat, hogy miket szoktak csinálni, miket nem szabad csinálniuk, enniük mit nem lehet” - mondta Medve Attila.

„Nekem az tetszett a legjobban, hogy csapatban dolgozhattunk” - nyilatkozta Pápai Antal.

Voltak olyanok, akik most először, mások már korábban is részt vettek olvasótáborban.

„Tavalyin voltam, de az teljesen más témakör volt, és az nagyon tetszett. Úgy gondoltam, hogy most ezt is megnézem” - mondta Jászai Darina.

Az olvasótábor szakmai részét a Városi Könyvtár dolgozói, míg az anyagi megvalósítást a Gyerekesély az ózdi járásban projekt biztosította, így a gyerekek teljesen ingyen vehettek részt a programokon. A fiatalok oklevelet és ajándékokat is kaptak.


282_0_t 282_1_t 282_2_t 282_3_t
282_4_t 282_5_t 282_6_t 282_7_t
282_8_t 282_9_t 282_10_t 282_11_t
282_12_t 282_13_t 282_14_t 282_15_t
282_16_t 282_17_t 282_18_t 282_19_t
282_20_t 282_21_t
Vissza