Kerítéssel védve (képgalériával)2019. június 19. (szerda) 19:00 - Városnews/8245_0_300.jpgKörbekerítik a Gyári temetőt a napokban, ugyanis számos lakossági panasz érkezett már az illetékesek felé a vadak által okozott károkról. Jelenleg a Radnóti út mintegy kétszáz méteres szakaszán zajlanak a munkálatok, de az erdő felőli részt is vadhálóval látják el. A közeljövőben többek közt a táblai és a bolyki sírkeretekben is terveznek hasonló felújításokat.

A karbantartáson túl jelenleg más munkálatok is zajlanak a Gyári temető síremlékei között. Csakúgy, mint sok családi háznál, a temetőknél is problémát jelent, ha a vadak bejárnak, hiszen sok kellemetlenséget tudnak okozni. Ez inkább ősszel, télen okoz gondot, hiszen akkor élelem után kutatva mennek be, lelegelik a virágokat, ezzel kárt téve a síremlékeken. Több lakossági panasz is érkezett már ehhez kapcsolódóan az üzemeltetők és a városvezetés felé is. Az ügy megoldása érdekében már múlt héten elkezdődött a Gyári temető körbekerítése.

„Van ahol pótlásra volt szükség, volt ahol egy teljes szakaszt meg kellett valósítani. A közeljövőben tervezzük a többi temetőnél is ezeket a javításokat, vagy ahol hiányosság van, ott az új kerítés megépítését. A Gyári temetővel kezdődött el ez a folyamat” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Molnár Ákos temetkezési divízióvezető elmondta, hogy az elmúlt évek alatt többször végeztek már ilyen munkálatokat, ugyanis a kerítésnek időről időre valahogyan nyoma vész. Illetéktelenek bontják el, és viszik magukkal, ezzel bosszúságot okozva a sírkertbe kilátogatóknak.

„Mi is szeretnénk ezt megakadályozni, ezért elkezdtük egyelőre itt a hátam mögött látható Radnóti úton a körbekerítést. A második szakaszban pedig az erdő felőli oldalon fogjuk pótolni, illetve a hiányokat kijavítani” - mondta Molnár Ákos, az Ózdinvest Kft. temetkezési divízióvezetője.

A Radnóti úton körülbelül egy kétszáz méteres szakaszon alakítottak ki kerítést, valamint két kisebb kaput is elhelyeztek. Az erdős területen a nyomvonal rendbetételét követően vadhálóval fogják megakadályozni az állatok bejutását, ott egy háromszáz méteres részen zajlanak majd munkálatok, illetve pótolják a hiányzó oszlopokat is. Az anyagköltség közel háromszázezer forintra rúg. A jövőben tervezik még többek közt a bolyki és a táblai sírkertek elkerítését is. Egyébként a temetőt és környékét kamerával is megfigyelik.


245_0_t 245_1_t 245_2_t 245_3_t
245_4_t 245_5_t 245_6_t 245_7_t
245_8_t 245_9_t 245_10_t 245_11_t
245_12_t
Vissza