Közös ünneplés (képgalériával)2019. június 2. (vasárnap) 16:24 - Városnews/8186_0_300.jpgVárosunk adott otthont a XII. Regionális Német Nemzetiségi Fesztiválnak. A program felvonulással indult, majd az érdeklődők nem csak a kultúrával, de a sváb ízekkel is megismerkedhettek. A színpadon az amatőr csoportok mellett olyan előadók is megfordultak, mint a Szomorer Jungs vagy a Sramlikings.

Felvonulással vette kezdetét a XII. Regionális Német Nemzetiségi Fesztivál. A résztvevők a nagyparkolóból indultak és rendőri felvezetés mellett jutottak el a rendezvény helyszínére, vagyis a Tiszti Kaszinóhoz. A szervezők gondoskodtak arról, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a sváb gasztronómia rejtelmeibe, több sátornál lehetett ízletes falatokat kóstolni. Elsőként Stumpf Andrásné köszöntötte az egybegyűlteket, aki a nyelvművelés fontosságát emelte ki.

„A nyelv a nemzeti szellem legbiztosabb jele. Legbelső lényének és tudásának kifejezése. Ezért a nyelv megőrzése alapvető feltétele az emberek létezésének” - mondta Stumpf Andrásné, a B.-A.-Z. Megyei Területi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Ezt követően Riz Gábor országgyűlési képviselő szólt a megjelentekhez. Beszédében felelevenítette azokat a pillanatokat, amikor a német és a magyar sors összefonódott.

„A mintegy kétszázhúszezer magyar németség hasonló kálváriát járt meg a történelemben az anyaországával együtt, mint Magyarország. Nagyon sok sorsazonosságunk van, nagyon sok mindenben megjártuk a Canossát, és megjártuk azt, ami a menny és maga a pokol. Sokszor volt népünk nehéz sorsban, nehéz körülmények között, sokszor volt büntetve saját hazájában és telepítették át a folyó egyik partjáról a másikra, egyik országrészből a másikba. Ma már reméljük, hogy mindez csak történelem” - fogalmazott Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

Janiczak Dávid polgármester felhívta a figyelmet a szervezők bátorságára, hiszen szabadtérre tervezték meg a sok-sok érdekességet felvonultató programot.

„Azt mondták, hogy köszöntsem a rendezvény résztvevőit, de én inkább köszönetet szeretnék mondani. Köszönetet szeretnék mondani a települési és területi Német Nemzetiségi Önkormányzatnak is, hogy a gyökereket, a múltat, a kultúrát és a hagyományokat nem hagyja elveszni, hanem minden erejével azon dolgozik, hogy életben tartsa. Azzal, hogy életben tartja ezeket a hagyományokat és kulturális szokásokat, egy hatalmas közösséget is kovácsol” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

A hivatalos rész után a nemzetiségi települések amatőr csoportjainak produkciói következtek. Ahogy haladt az idő a hangulat csak fokozódott, hiszen olyan előadók álltak színpadra, mint a Szomorer Jungs vagy a Sramlikings.


186_0_t 186_1_t 186_2_t 186_3_t
186_4_t 186_5_t 186_6_t 186_7_t
186_8_t 186_9_t 186_10_t 186_11_t
186_12_t 186_13_t
Vissza