Értékelték a választást (képgalériával)2019. május 29. (szerda) 19:00 - Politikanews/8170_0_300.jpgÓzdon is értékelte a választási eredményeket a Fidesz-KDNP. A térség országgyűlési képviselője és a Fidesz Ózdi Szervezetének elnöke a Kohász téren tartott közös sajtótájékoztatót. Köszönetet mondtak a szavazóknak és az aktivistáknak is, emellett pedig arról beszéltek, hogy az elmúlt időszakban megerősödött a bizalom irántuk.

Az európai parlamenti választásokat értékelte közös sajtótájékoztatón Riz Gábor országgyűlési képviselő és dr. Vámos Henrietta, a Fidesz helyi szervezetének elnöke. Riz Gábor kifejtette, hogy rekordrészvétel mellett rekorderedmény született. A Fidesz-KDNP tizenhárom mandátumot szerzett meg Magyarországnak fenntartott huszonegyből. Hozzátette: a térségben az országos átlagnál is jobban szerepelt a párt listája, míg Ózdon a választójogukkal élők 46,5 százaléka húzta be az ikszet a Fidesz-KDNP neve mellé.

„Úgy gondolom, hogy megerősödött a Fidesz-KDNP jelöltjei iránt a bizalom. És én abban bízom, hogy ez a bizalom kitart őszig. Láthatóvá vált, hogy ebben a városban, ahogyan tavaly tavasszal, az országgyűlési választásokon, úgy idén is megerősödött a bizalom irántunk. Úgy gondolom, az ózdi elnök ebben meg tud erősíteni, és arra biztatom az ózdi polgárokat, hogy tartson ki a bizalmuk bennünk” - mondta Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

Riz Gábor úgy fogalmazott, a választókerületben élők többsége alaposan végiggondolta vasárnapi döntését. A politikus az őszi önkormányzati választásokon is magas részvételben bízik. A Fidesz Ózdi Szervezetének elnöke először köszönetet mondott a választópolgároknak, majd ő is rátért az őszi voksolásra.

„Bízom abban, hogy ez a lendület továbbra is kitart, és az őszi önkormányzati választáson is bizalmat szavaznak számunkra. Ezáltal Ózdnak egy olyan felelős vezetése alakul ki, amelyik az országgyűlési képviselővel együtt dolgozni akaró, és együtt dolgozni tudó, a városért felelősséget vállaló polgármester vezetésével fog megvalósulni” - hangsúlyozta dr. Vámos Henrietta, a Fidesz Ózdi Szervezetének elnöke.

A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elhangzott továbbá, hogy a Fidesz-KDNP két héten belül nyilvánosan is bejelenti majd polgármesterjelöltjét, és hamarosan megismerhetjük a pártszövetség önkormányzati képviselő-jelöltjeit is.


170_0_t 170_1_t 170_2_t 170_3_t
170_4_t 170_5_t 170_6_t
Vissza