Európa választott (képgalériával)2019. május 27. (hétfő) 12:20 - Aktuálisnews/8157_0_300.jpgA Fidesz-KDNP szerezte a legtöbb mandátumot az európai parlamenti választáson vasárnap. Országos szinten a szavazatok 52,33 százalékával végeztek az élen, de városunkban is ők szerepeltek a legerősebben: 46,5 százalékkal zártak. Ózdon rajtuk kívül a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd teljesített öt százalék fölött.

Részvételi rekorddal zárult vasárnap Magyarországon az európai parlamenti választás. Hazánkban ugyanis ezúttal a voksolásra jogosultak 43,37 százaléka járult az urnákhoz, míg öt évvel ezelőtt ez az arány 28,97, 2009-ben pedig 36,28 százalék volt. Sőt még az uniós csatlakozás évében, 2004-ben is csupán 38,5 százalék volt a részvételi arány. Az ózdiakat 37 szavazókör várta városszerte. Volt, ahol a nyitástól kezdve folyamatosan érkeztek a választópolgárok, máshol inkább hullámokban. A térség országgyűlési képviselője már délelőtt leadta szavazatát a Bolyky Tamás Általános Iskolában.

„Ózdiként nagyon fontosnak érzem, hogy gyermekeink, unokáink számára biztos jövőt lássunk. Ez a biztos jövő pedig azt jelenti, hogy nyelvünket, kultúránkat meg tudjuk őrizni abban a formában, ahogyan megkaptuk eleinktől. Mi itt Ózdon büszkék vagyunk arra, hogy ezt a nyelvet, ezt a kultúrát éljük, amelyet kohász, bányász eleinktől örököltünk meg. Szeretném, ha unokáink, gyermekeink tovább tudnák vinni mindazt, amit mi büszkén vallunk ózdinak, magyarnak és európainak” - hangsúlyozta Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

Szintén délelőtt járult az urnához Urajon Janiczak Dávid. A polgármester elmondta: lényegesnek tartja, hogy minél többen nyilvánítsák ki véleményüket ezen a módon.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki éljen a demokratikus jogával, minden egyes választáson. Így tettem most én is. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb számunkra a kivándorlás megállítása. A bevándorlás már meg van állítva, és ez így marad a jövőben is, ez nem is érinti Ózd városát. Azonban én úgy gondolom, hogy a kivándorlás minden egyes magyar települést érint, ezért én a Jobbikra szavaztam” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Az ózdiak véleménye egyébként megoszlott a voksolással kapcsolatban. Voltak, akik szerint nagy és gyors változásokra van szükség, hogy megforduljanak a kedvezőtlen folyamatok.

„Most már itt elfogytunk. Urajon kilencszáz ember élt, száz fővel működött az iskola a régi időben. Minden megy tönkre, az emberek elmennek. Itt alig van fiatal. Vannak itt olyan utcák, ahol minimum hatvan ember élt ezelőtt negyven-ötven évvel is. Most hárman vannak benne. Szóval nem tudom mi lesz, az én két gyerekem sincs itthon” - fogalmazott Kovács Zoltánné.

Mások úgy fogalmaztak, hogy nem pártpolitikai szempontok alapján szavaznak, hanem egy-egy gondolat vagy törekvés mozgatja őket.

„A migránsmegállítás, kimondottan ez. Engem nem érdekel, melyik párt hogy harcol, hanem kimondottan, hogy a migránsok ne jöjjenek be” - mondta Begezi Vilma.

Ózdon az országosnál jóval alacsonyabb, mindössze 30,66 százalékos volt a részvételi arány. A legaktívabbak a 16. számú szavazókörbe tartozók voltak, közel ötven százalékuk élt választójogával a Bolyky Tamás Általános Iskolában. A legkevesebben, alig több mint tíz százaléknyian a 25-ös szavazókört keresték fel Táblában. A tapasztalatok városszerte nagyon vegyesek voltak, az egyik Vasvár úti szavazókörben fél órával a zárás előttig az érintettek mintegy harmada adta le szavazatát.

„Hat óra előtt már az első szavazó itt állt az ajtóban, és szeretett volna jönni. Hat órakor nyitottuk az ajtót, ő előtte zártuk le az urnákat, benne van mindegyikünknek az aláírása. Utána folyamatosan jöttek a lakosok, főleg az idősebb korosztály szavazott. Olyan 10-11 óra felé a fiatalok is megjelentek. Az arány ott tart, hogy most fél 7 körül 280 szavazatunk volt. 865 a választása jogosult ebben a körzetben” - nyilatkozta Bozóné Kovács Zsuzsa, a 2. sz. szavazókör szavazatszámláló bizottságának tagja.

Országos szinten az érvényes szavazatok több mint felét, 52,33 százalékát a Fidesz-KDNP listája kapta, ezzel nekik tizenhárom mandátum jutott a Magyarországnak biztosított huszonegyből. Négy képviselői helye lesz az Európai Parlamentben a Demokratikus Koalíciónak, kettő a Momentumnak, és egy-egy az MSZP-Párbeszédnek, valamint a Jobbiknak. Ózdon ugyancsak a Fidesz-KDNP volt a legerősebb, megelőzve a DK-t és a Jobbikot. Az eredmény jogerőre emelkedését követően az új Európai Parlament várhatóan július elején tartja meg alakuló ülését.


157_0_t 157_1_t 157_2_t 157_3_t
157_4_t 157_5_t 157_6_t 157_7_t
157_8_t 157_9_t 157_10_t 157_11_t
157_12_t 157_13_t 157_14_t 157_15_t
157_16_t

 

Vissza