Honismereti pályázatok (képgalériával)2019. május 24. (péntek) 19:00 - Kultúranews/8155_0_300.jpgÜnnepélyes keretek között adták át a 39. Ózdi Honismereti Pályázatra beérkezett művekért járó díjakat az Olvasó Adorján Lajos termében. Idén összesen tizenhárom munka érkezett be. Ifjúsági kategóriában egy, az Aggteleki Nemzeti Parkról szóló tanulmány, míg a felnőttek között egy család hat generációját bemutató pályamű győzött.

A IV. Hétvölgy Fesztivál hivatalos eseményeinek sorában utolsóként megtartották a  XXXIX. Ózdi Honismereti Pályázat ünnepélyes díjkiosztóját az Olvasó Adorján Lajos termében. Az Ózdi Művelődési Intézmények és a Lajos Árpád Honismereti Kör felhívására idén tizenhárom mű érkezett be. Ezeket dr. Spóner Péter, a miskolci Herman Ottó Múzeum tudományos munkatársa bírálta el. Pappné Szalka Magdolna, az ÓMI igazgatójának köszöntője után Döbör Istvánné, a kör vezetője ismertette a művekkel kapcsolatos lektori véleményeket.

„A lektornak elsődleges kötelessége, hogy bizonyos szakmai kritériumok alapján, melyek a formai megjelenéstől egészen a tartalmi színvonalig terjednek, legjobb tudása szerint, objektíven állítson fel sorrendet. Természetesen én is erre törekedtem, ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy a meghozott döntésemben szubjektív szempontok is közrejátszottak. A sorrendet a legjobb tudásom szerint állítottam fel, de az egyes pályamunkák között sok esetben csak nagyon-nagyon kis különbségek voltak” - fogalmazott Döbör Istvánné, a Lajos Árpád Honismereti Kör vezetője.

Ezután Pappné Szalka Magdolna felkérte Janiczak Dávidot, városunk polgármesterét a díjak átadására. Ifjúsági kategóriában megosztott harmadik helyezést ért el Nagy Laura és Bárdos Georgina, a második Magyar Emília lett, az első díjat pedig Burián Bálint László vehette át az Aggteleki Nemzeti Parkot bemutató munkájáért.

„Meglepődtem. A kutatómunka elég nehéz volt, mert a környéket elég nehezen tudtam bejárni, főleg busszal és biciklivel, és egy régi kollégista segítségét kértem” - emelte ki Burián Bálint László.

A felnőtt kategória harmadik helyét Horváth Károly, míg a másodikat Bokor Sándor nyerte el. Az első díj Kurucz Jánosnak járt Emléktöredékek – hatgenerációs családról című pályázatáért.

„Hirtelen ötlet volt, hogy ezt a témát válasszam. Ezt egy családi ünnepség keretében meg is ünnepeltük a görögkatolikus templom parókiáján, ahol a hat generációból az első kettő már nem lehetett ott” - mondta Kurucz János.

Az első helyezettek emlékplakettet is átvehettek. Az ünnepség lezárásaként a jelenlévők közösen énekelték el a Bányászhimnuszt.


155_0_t 155_1_t 155_2_t 155_3_t
155_4_t 155_5_t 155_6_t 155_7_t
155_8_t 155_9_t 155_10_t 155_11_t
155_12_t 155_13_t 155_14_t 155_15_t
Vissza