Hamarosan elkészül (képgalériával)2019. május 22. (szerda) 19:00 - Városnews/8144_0_300.jpgBefedetlenül hagytak két aknát a Lehel vezér úton a szennyvízdugulás-elhárítás után. A munkálatokat a folyamatos csapadékos idő miatt nem tudták befejezni, így most a gödör jelzés nélkül, balesetveszélyesen áll a környező épületek közt. A csatorna meghosszabbítása és a betemetés az időjárás függvényében a héten folytatódhat.

Két, körülbelül másfél méter mély akna található az egyik Lehel vezér úti lakóépület mögött. A helyiek szerint majdnem egy hónapja tátong a két kiásott gödör a földben, és amellett, hogy szennyvízszag árad belőle, balesetveszélyes, és a közvetlen közelében egy óvoda is található, amely további aggodalomra adhat okot.

„A dugulást elhárították, de viszont így hagyták a csöveket, és azóta a bűz mindig kijön, és nem jönnek betakarni, vagy megcsinálni, hogy kiemeljék a csatornát, vagy valahogy rendbe tegyék. Az ember azért nem akarja, hogy szennyvízbe legyenek a gyerekek meg minden, úgyhogy ezt szeretnénk, hogy minél hamarabb megcsinálják” - mondta Tóth Zoltán, lakástulajdonos.

Az aknákat szennyvízdugulás-elhárítás miatt tárta fel a társasház kezelője által megbízott alvállalkozó cég, mivel az épület pincéje beázott, és ott körülbelül tíz centi magasan állt a víz. Ez a dugulás pedig egy korábbi után keletkezett, amelyet az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. munkatársai hárítottak el. Az ÉRV Zrt. megkeresésünkre közleményében azt írta:

„A belső dugulás elhárítása a társasház kezelőjének feladata, melyről tájékoztattuk képviselőjüket. A társasház kezelőjének képviselőjétől a mai napon azt az információt kaptuk, hogy a folyamatban lévő munkálatokat az időjárás függvényében a hét folyamán befejezik. Felszólítottuk a társasház kezelőjét a balesetveszélyes állapot megszüntetésére, a probléma mielőbbi elhárítása érdekében pedig a további munkálatokat folyamatosan egyeztetjük a társasház kezelőjével” - áll az ÉRV Zrt. közleményében.

A közleményt később telefonon a társasház kezelője megerősítette, így amint az időjárás engedi, elkezdődnek a munkálatok. A csatorna kiállását kifelé meghosszabbítják, majd erre kerülnek fel az aknát lezáró fedelek a szabályoknak megfelelően.


144_0_t 144_1_t 144_2_t 144_3_t
144_4_t 144_5_t 144_6_t
Vissza