Olajfestmények az Olvasóban (képgalériával)2019. május 18. (szombat) 16:08 - Kultúranews/8132_0_300.jpgWéber Zsóka önálló kiállítása nyílt meg az Olvasó Kisgalériájában. A SzínZsongás nevet viselő tárlaton főleg olajfestményei láthatók, amelyek jelentős része a természetet ábrázolja. A színek skálája a pasztellektől egészen a harsogóan élénk tónusokig tart. A tárlatot Máger Ágnes festőművész nyitotta meg.

A Vadszilvák Gyermek Néptánccsoport tagjai, Bíró Csenge Luca és Ronyecz Sára, majd Tóthné Kocska Orsolya és lánya, Tóth Hanna Dóra lépett először a nézők elé Wéber Zsóka kiállításának megnyitóján. Az amatőr képzőművész tárlata a SzínZsongás nevet kapta. Köszöntőt Máger Ágnes festőművész mondott, akivel ugyan nem régi az ismeretségük, de figyelemmel kísérik egymás munkáját.

„Ő egy különös alkotó, mégpedig azért, mert nagyon intuitív. Amikor láttam, hogy a kiállításának azt a címet adta, hogy SzínZsongás, akkor mondhattam volna azt is, hogy talán lehetett volna a kiállítás címe az is, hogy Intuíció. Hiszen ő azon festők egyike, akit benyomásai, intuíciói vezérelnek” - mondta Máger Ágnes, festőművész.

Ezután rövid betekintést adott Wéber Zsóka életébe, majd a képzeletbeli színpadot ismét az amatőr képzőművész festőtársa, és annak lánya foglalták el. Zsóka is szólt néhány szót a jelenlévőkhöz, majd együtt tekintették meg a tárlatot. A képek között legnagyobb számban olajfestmények találhatóak, de akvarelleket is láthat a nézelődő.

„Kezdetben nagyon sok alapszínt használtam, a pirosat kevésbé, de a kékeket és zöldeket nagyon sokat. Van is itt egy sarok, méghozzá azért, mert a víz nagyon közel áll hozzám, a vizet nagyon szeretem nézni is, és a különböző jelenségeit megfesteni. Ahogy fodrozódik, ahogy háborog, ahogy hullámzik. Ezért is sok a kék és zöld képem” - emelte ki Wéber Zsóka, amatőr képzőművész.

A SzínZsongás címet azért kapta a tárlat, mert az alkotó szerette volna megmutatni, hogy a pasztellektől az egészen élénkekig mennyiféle színt lehet használni egy-egy kép elkészítése során. A kiállítás június 28-ig tekinthető meg az Olvasó Kisgalériájában.


132_0_t 132_1_t 132_2_t 132_3_t
132_4_t 132_5_t 132_6_t 132_7_t
132_8_t 132_9_t 132_10_t 132_11_t
132_12_t 132_13_t 132_14_t 132_15_t
132_16_t 132_17_t
Vissza