Számos fejlesztés (képgalériával)2019. május 15. (szerda) 19:00 - Városnews/8122_0_300.jpgFolyamatosan halad Újtelep és Kiserdőalja rehabilitációja. A tavalyi évben adták át a Váci Mihály úti felújított ingatlanokat. Nemrég készült el a közösségi kert és a futballpálya, most pedig haladnak a további fejlesztések, amelyek előreláthatólag október végére fognak elkészülni.

A Váci Mihály úti felújított ingatlanokba 2018 novemberében költözhettek be az új bérlők. Az Újtelep és Kiserdőalja szociális rehabilitációját elősegítő pályázaton belül megvalósuló további fejlesztések akkor még csak tervben voltak, mostanra azonban több elkészült közülük.

„A TOP 4.3.1-es fejlesztés keretében Európai Uniós forrásból az Ózd Újtelep-Kiserdőalja térségében a Váci Mihály úti ingatlanok már felújításra kerültek a tavalyi év folyamán. Az azóta eltelt időszakban elkészült a közösségi kert és a futballpálya. Az Újtelepen a csapadék-csatornahálózat kitakarítása megtörtént, illetve a mellékutak aszfaltozása” - nyilatkozta Kristonné Sipos Ágnes, projektmenedzser.

A közösségi kertet a településrész lakói már beültették zöldségekkel: zellerrel és paradicsommal, valamint kutat is létesítettek benne. Emellett a futballpálya is nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében. Az eső miatt jelenleg áll, de folyamatban van az Ív úti parkoló felújítása. Ezzel párhuzamosan folyik az Újtelep 1. szám alatti lakóingatlan, és az új közösségi ház építése és modernizálása. Utóbbi korábban egy tárolóépület volt, amelybe eddig a víz sem volt bevezetve. Irodák és egy nagyterem mellett konyhát és illemhelyiséget is kialakítanak benne.

A lassan száz éves épületet most közösségi háznak újítják fel, ez és a többi folyamatban lévő fejlesztés körülbelül október végére fog elkészülni, amikor is használatba vehetik az akcióterület lakói.


122_0_t 122_1_t 122_2_t 122_3_t
122_4_t 122_5_t 122_6_t 122_7_t
122_8_t 122_9_t 122_10_t
Vissza