Közös nap (képgalériával)2019. április 17. (szerda) 19:00 - Oktatásnews/8030_0_300.jpgKözösségi és családi napot tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában. Az intézmény tanulói és a szülők együtt játszottak és nézhettek előadásokat a különleges tanítási napon. A számtalan program végén az az osztály, amelyikhez a legtöbb anyuka és apuka látogatott, a Nagyvölgyi Állatsimogatóba nyert kirándulást.

Érzékenyítő óra, bábszínház, kézműves foglalkozások, népi játszóház és még számos program. Ezek várták a II. János Pál katolikus Általános Iskola tanulóit és szüleiket. A közösségi és családi nap lényege, hogy a diákok és a szülők ezáltal is közelebb kerüljenek egymáshoz, a szokásostól eltérő közegben.

„Ebben a tanévben immár második alkalommal rendezünk családi napot. Ennek a rendezvénynek az a célja, hogy minél több szülőt hívjunk be az iskolába, ez által erősödjenek a partneri kapcsolatok. Minden korosztálynak különböző programokat biztosítunk” - emelte ki Élesné Ócsai Erzsébet, a II. János Pál Általános Iskola intézményvezető-helyettese.

Az intézmény tanulói kivétel nélkül élvezték a közös rendezvényt. A legnagyobb sikere a kinti programoknak, a bábszínháznak és a kézműves foglalkozásoknak volt.

„Néztünk egy filmet, meghívókat készítettünk, már nagyon vártunk erre a napra, és várom a többi programot” - mondta Forgács Krisztián.

A délutáni órákban tovább folytatódtak a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló programok. Ezek mellett több megmérettetésen vehettek részt az iskola tanulói és a szülők. Húsvéti focikupa, közlekedési vetélkedő és aszfaltrajzverseny keretében mérhették össze tudásukat az érdeklődők. Bodnár Dániel görögkatolikus parókus szerint fontos szerepük van az ilyen közösségi eseményeknek.

„Nagyon fontos, hogy megtapasztaljuk, mennyire hiányzik a gyerekek életéből a közös játék. Most, hogy nemcsak a gyerekek vannak itt, hanem az egész család jelen van, lehetőséget biztosítunk arra, hogy az otthoni környezetből kimozdulva kissé más területen, más játékokat tudjunk együtt játszani” - fogalmazott Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus.

A közösségi programnak tétje is volt, az az osztály amelyikhez a legtöbb szülő érkezett be a családi napra, egy kirándulást nyerhetett a Nagyvölgyi Állatsimogatóba, ahol újra közösen csodálhatják meg az ott élő állatokat.


030_0_t 030_1_t 030_2_t 030_3_t
030_4_t 030_5_t 030_6_t 030_7_t
030_8_t
Vissza