Vandálok a városban (képgalériával)2019. április 16. (kedd) 19:00 - Városnews/8028_0_300.jpgFacsemetéket tettek tönkre vandálok Szennán. Az újonnan ültetett növényeket derékban törték el, egyet még pénteken, másik ötöt ma reggelre virradóra. Az egyik Bolyki főúti társasház elől tujákat ástak ki és vittek el. A rendőrség feljelentés esetén ilyen ügyekben rongálás és lopás miatt indíthat eljárást.

Múlt héten pénteken az önkéntes faültető akció keretében Szennán helyezték el a legtöbb facsemetét, ezek között volt több vérszilva és galagonya is. Az öröm nem tartott sokáig.

„Péntek este hívtak az alapítvány tagjai, hogy sajnos már ki is törtek egyet, illetve randalírozott itt egy banda” - mondta Tartó Lajos, területi képviselő.

A Damjanich út mentén elültetett fák sorában egyet tettek tönkre, a fűben ott hagyták a letört darabot. Azt a bandát, amelyet a történtekért okolnak, felvette egy térfigyelő kamera is. A szennaiak feljelentést tettek az ügyben. Azonban nem ez volt az egyetlen vandálkodás a környéken, a temető mellett ma reggelre további öt fát rongáltak meg. Ezek mellett is ott maradtak a már lombos ágak.

„Amennyiben valaki csemetefákat, már kihajtott fákat parkokban, ligetekben megrongál, annak ágait, gallyait letöri, a rendőrhatóság rongálás szabálysértés miatt eljárást indíthat az elkövetővel szemben. Ezt közérdekű munkával, pénzbírsággal és elzárással is lehet büntetni. Amennyiben már meglévő csemetéket eltulajdonít, úgy értékhatártól függően lopás elkövetése miatt indít eljárást ellene a hatóság” - hangsúlyozta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

Lopás is történt a napokban. A Bolyki főút 23. szám előtti zöldterületen gödrök mutatják az eltulajdonított növények helyét.

„Tegnap reggel az egyik lakótársunk szólt nyolc óra körül, éppen kutyát sétáltatott, hogy ellopták a tujákat. Akkor rögtön jöttem megnézni. Tíz darab tuját ültettünk, és ebből hetet vittek el” - nyilatkozta Petik Katalin, közös képviselő.

A növényeket a lakóközösség pénzéből vették. Egy igényesen kialakított zöldfelületet szerettek volna létrehozni, amely nem igényel különösebb karbantartást, ezért döntöttek a tuják mellett. A közös képviselő megtette a feljelentést.


028_0_t 028_1_t 028_2_t 028_3_t
028_4_t 028_5_t 028_6_t 028_7_t
028_8_t
Vissza