Irodalmi Élményhét (képgalériával)2019. április 12. (péntek) 19:00 - Kultúranews/8015_0_300.jpgMárai Sándor élete és munkássága került a középpontba a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark Irodalmi Élményhét elnevezésű programja keretében. Ennek kapcsán látogatott az intézménybe Ötvös Anna, aki a kassai Márai-kiállítás irodalomtörténésze. Interaktív előadása során a tanulók több érdekességet megtudhattak az íróról.

Márai Sándor 1900. április 11-én született Kassán, így a Magyar Költészet Napján róla is megemlékezünk. Az Irodalmi Élményhét keretében a kassai Márai-kiállítás irodalomtörténésze látogatott a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba. Ötvös Anna egyébként a Lola könyve című alkotásban gyűjtötte össze az író életének legérdekesebb momentumait. A szakember kiemelte, hogy manapság is fontos az irodalom művelése.

„Három lányom van, és kettő szenvedélyes olvasó közülük, a legkisebb még nem kapcsolódott be. Jó példát kell mutatnunk a gyerekek felé, tehát ha magunk is a szülők, vagy a tanárok is olvasunk, és jó könyveket kell adnunk a kezükbe. Így olvasóközönséget nevelhetünk ki, olyan érdeklődő embereket, akik felnőtt korukban igen is olvasni fognak” - mondta Ötvös Anna, a kassai Márai-kiállítás irodalomtörténésze.

A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark elsősorban az oktatási intézményeket és a pedagógusokat szólítja meg annak érdekében, hogy sikerüljön bevonzani a fiatal hallgatóságot. A mai napon is több csoport vett részt a foglalkozáson.

„Az Irodalmi Élményhét keretében most már harmadik évben minden esetben próbálunk színes programelemeket kínálni. Elsősorban a helyi és a környékbeli diákközönség próbáljuk megszólítani, hogy közelebb tudjuk hozni hozzájuk, akár egy filmen keresztül is az irodalomnak a szeretetét” - hangsúlyozta Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark intézményvezetője.

Az intézmény profiljának megfelelően a programot egy filmvetítéssel zárták. Az érdeklődők Márai Sándor regényadaptációját, az Eszter hagyatékát láthatták. Holnap délelőtt Deák Kristóf, Oscar-díjas rendező érkezik az NFÉ-be. Ennek során bemutatják díjazott alkotását, a Mindenkit, majd a résztvevő kórusok, zenekarok előadják a kisfilmben elhangzó kórusművet, a Bodzavirágot.


015_0_t 015_1_t 015_2_t 015_3_t
015_4_t 015_5_t 015_6_t 015_7_t
Vissza