Félszáz csemete (képgalériával)2019. április 8. (hétfő) 19:00 - Városnews/7997_0_300.jpgÚjabb két fával bővült a Csemetekert a Horgásztó partján. Ma délben ültették el az idei esztendő első csemetéit, így már pontosan ötven fában gyönyörködhetnek az arra járók. A lányok hársfát, a fiúk juharfát kaphatnak, bár most csak az utóbbi nem képviseltette magát. Azok a szülők, akik így szeretnének kedveskedni gyermeküknek, folyamatosan jelentkezhetnek, hiszen ezek az alkalmak már négy éve rendszeresek a város életében.

Verőfényes napsütés kedvezett ma azoknak a családoknak, akik kilátogattak az ózdi Horgásztó partjára. A téli időszakban szünetelt az ültetés, ma viszont újabb két fával bővülhetett a sétány. Ezeknek az akcióknak már hagyománya van a város életében.

„2015 novemberében született meg az ötlet, hogy létrehozzunk egy Csemetekertet az ózdi Horgásztó partján az újszülötteknek. Az itt elültetett fák együtt tudnak növekedni a picikkel. Most már ötven fa van ebben a kertben, úgyhogy sikeres volt a kezdeményezés, és én úgy gondolom, hogy egy szép emlék mindenki számára, főként a csemete számára, amikor majd megnő és tudja, hogy egy vele egyidős fát talál itt” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.

Marosvölgyi Katalin és férje még tavaly novemberben, helyi kötődés miatt költözött Ózdra Tatabányáról, ugyanis fontosnak érezték, hogy családban nőhessen fel gyermekük. Ferenc Dominik még csak hathetes. A faültetés gondolatát ők is üdvözölték.

„Mi láttuk, hogy ez Ózdon lehetséges, így azt gondoltuk, hogy tegyünk mi is valamit a természetért és maradandó emléket is szerettünk volna Dominiknak, hogy vele együtt nő a fa is” - mondta Marosvölgyi Katalin.

Máté István a városi televízió képújságából szerzett tudomást a lehetőségről, a hirdetést olvasva döntöttek úgy, hogy jó ötlet lesz ezt kihasználni. Fiuk, Máté Kende István héthónapos.

„Azért gondoltunk erre, mert ez egy szép emlék lehet később visszahivatkozva, amikor esetleg ennek a fának az árnyékában leülve tudjuk szemlélni itt a tónál, hogy igen ezt Kendének ültettük” - nyilatkozta Máté István.

Azok a szülők, akik kedvet éreznek a faültetéshez, megtehetik ezt minden hónap második hétfőjén délben, bővebb információkat a Polgármesteri Hivatalban kaphatnak.

„Előtte kérünk egy előzetes egyeztetést az érdeklődők részéről. A lányoknak hársfát, a fiúknak juharfát kérünk, hogy hozzanak magukkal a szülők az ültetésre. A csemetekert@ozd.hu email címre ha írnak egy érdeklődő üzenetet, akkor arra válaszolunk, és minden részlettel kapcsolatosan megadjuk a felvilágosítást” - fogalmazott Dobos Eszter, polgármesteri referens.

Az ültetéseknél az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai működnek közre. A gödröket ők ássák ki. Minden fa elé elhelyeznek egy névtáblát is a szülők és a gyermek nevével, illetve a kicsi születési dátumával. A Csemetekert célja, hogy minél közelebb hozza az emberekhez a környezettudatosságot. Ide nemcsak az újszülöttek számára lehet fát ültetni, a nagyobb gyermekek kedvéért is lehet ásót ragadni. Később pedig a felnövekvő generáció együtt gondozhatja a fákat szüleivel.


997_0_t 997_1_t 997_2_t 997_3_t
997_4_t 997_5_t 997_6_t 997_7_t
997_8_t 997_9_t 997_10_t 997_11_t
997_12_t 997_13_t
Vissza