Pártelnöki látogatás (képgalériával)2019. április 5. (péntek) 19:00 - Politikanews/7988_0_300.jpgA korrupció, az alacsony bérek és a rossz egészségügy jellemzi a ma Magyarországát. Így fogalmazott Sneider Tamás országjárása ózdi állomásán. A Jobbik elnöke, az Országgyűlés alelnöke találkozott városunk vezetőivel, majd a helyiekkel beszélte meg a mindennapokat érintő legnagyobb problémákat. Ellátogatott a Nagyvölgyi Állatsimogatóba, valamint a Kézenfogva Gondozóházba is.

A jegyzői tárgyalóban fogadták városunk vezetői ma reggel Sneider Tamást, a Jobbik elnökét, az Országgyűlés alelnökét. Janiczak Dávid polgármesterrel és Farkas Péter Barnabás, illetve Fidrus Péter alpolgármesterekkel megvitatták az Ózdon éppen folyamatban lévő és a közeljövőben tervezett fejlesztéseket. Szó esett például az úthálózat javításáról, továbbá a közfoglalkoztatási program keretében létrehozott gazdaságok eredményességéről is. A rövid megbeszélés után Sneider Tamás az alpolgármesterek kíséretében ellátogatott a Szolgáltatóház elé, hogy a helyiekkel találkozva átfogó képet kaphasson az emberek mindennapi problémáiról.

„Sokat járok Ózdon, régebben is sokat jártam, ezért ismerem elég jól az ózdi problémákat, de amikor egy ilyen beszélgetés van, akkor mindig újból megerősítést kapok, hogy mikkel kell foglalkoznia egy komoly pártnak Magyarországon. És jól látszik, hogy nagyon irritálja az embereket az a hatalmas korrupció, ami Magyarországot jellemzi, hiszen mindenki a bőrén érzi. Ha valaki átgondolja, hogy Mészáros Lőrincnek az a hatalmas, közel 400 milliárd forintos vagyona mennyire hiányzik a magyar családoktól, akkor azt mondhatjuk, hogy minden egyes magyar lakostól közel negyvenezer forintot vett el ez a gazdagodás” - hangsúlyozta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, az Országgyűlés alelnöke.

Emellett az egészségügy, illetve a bérek problémájáról is beszélt. Kiemelte, hogy örül a családtámogatásoknak, viszont szerinte sokkal élhetőbb lenne az ország, ha a fiatalok elég fizetést kapnának ahhoz, hogy segítség nélkül is felépítsenek egy biztos jövőt. Az országjárás a helyi problémák feltárásán túl az európai parlamenti választások közelsége miatt is fontos. Ahogy fogalmazott, a Jobbik üzenni akar a hazának és Európának is. Az embereknek el kell dönteniük, hogy a korruptságot választják-e, az orosz hatalom felé akarnak-e közeledni, vagy Magyarország maradjon inkább Európa része mindazon előnyökkel, amelyek ezzel együtt járnak. A Jobbik ezt az utat támogatja.

„Nagyon bízunk két dologban. Az egyik a választás tisztasága, hiszen az a legfontosabb, hogy a demokratikus jogok biztosítva legyenek, és semmiféle kiskaput ne találjanak meg bizonyos pártok arra, hogy megmásítsák az eredményeket. Abban is bízunk, hogy többségünk lesz, és formálhatjuk az Európai Unióban Magyarország létét, viszonyát, hiszen nagyon fontos, hogy ennek a közösségnek továbbra is a részesei maradjunk” - mondta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

A nap további részében a pártelnök felkereste a Nagyvölgyi Állatsimogatót, amely turisztikai és oktatási szempontból is fontos településünknek, hiszen a létesítményben az állattartásba tekinthetnek be az érdeklődők. A Kézenfogva Gondozóházban az ottani szakemberekkel megvitatta a fejlődés lehetőségét érintő kérdéseket. A Jobbik elnöke az Ózdi Városi Televízió stúdiójába is ellátogatott. Hétfői Háttér című magazinjukban Bukovinszky Zsolt egyik vendége Sneider Tamás lesz, akivel aktuálpolitikai témákról beszélgetnek majd.


988_0_t 988_1_t 988_2_t 988_3_t
988_4_t 988_5_t 988_6_t 988_7_t
988_8_t 988_9_t 988_10_t 988_11_t
988_12_t 988_13_t 988_14_t 988_15_t
988_16_t 988_17_t 988_18_t 988_19_t
988_20_t 988_21_t 988_22_t 988_23_t
Vissza