Skanzen szezonnyitó (képgalériával)2019. április 4. (csütörtök) 19:00 - Oktatásnews/7981_0_300.jpgSzezonnyitót tartottak a Skanzenben, azaz a Gyártörténeti Emlékparkban. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákjai egyszerre több téren is kipróbálhatták magukat. A kiskohász olimpián akadályverseny keretében szögeltek és furikoltak, a régészhomokozóban kő-, réz- és vastárgyakat kerestek, de voltak olyanok is, akik papírsárkányt készítettek.

Akadályversenyen próbálhatták ki magukat ma délelőtt a II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákjai. A gyerekeknek először hatvanas szöget kellett fenyődeszkába ütniük, majd koszorúval dobtak célba. Miután a vízkanalazást is teljesítették, fahasábokat raktak egy furikba, amelyet egy szlalompályán toltak végig. Ez volt a kiskohász olimpia, amely a Skanzen Szezonnyitójának kezdetén várta a fiatalokat.

„Rengeteg nagy program van itt, pl. városi rendezvények, és mi is sok programot szervezünk ide ki. Minden évben egy ilyen rendezvénnyel nyitjuk meg a nagyközönség előtt. Ezzel azt is szeretnénk promotálni egy kicsit, hogy itt nemcsak a műtárgyak láthatóak, hanem lehetőség van szalonnasütésre, van gyerekhengerünk, vizes játszóterünk. Nagyon sok olyan programot lehet ide szervezni, ami kikapcsolódást nyújt bármilyen korosztálynak” - emelte ki Oláh Zsolt, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark megbízott intézményvezetője.

Azok, akik túljutottak az akadálypályán, két másik elfoglaltság közül választhattak. Az egyik csoportot a régészhomokozóhoz terelték. A gyerekek Kelemen Kristóf muzeológus útmutatása alapján spaklival ásták ki a homokba rejtett tárgyakat. Ezek között voltak kagylólenyomatos kövek, de akadt például kisüst vagy rézmozsár is.

„Itt kerestünk olyan tárgyakat, amiket eldugtak. Régész szeretnék lenni, mert engem érdekel, hogy a múltban mik voltak” - mondta Németh Anna.

Miután előkerültek a tárgyak, közösen beszélték meg, hogy mi melyik korból származik, illetve mire használták például a mozsárt. Ezalatt a másik csoport papírsárkányokat készített. Csapatokban dolgoztak, a vázat hurkapálcákból alkották meg, majd a papírt szigetelőszalaggal ragasztották rá. A Skanzen szezonnyitója holnap is folytatódik, akkor az Újváros Téri Általános Iskola diákjai próbálják ki magukat különféle feladatokban.


981_0_t 981_1_t 981_2_t 981_3_t
981_4_t 981_5_t 981_6_t 981_7_t
981_8_t 981_9_t 981_10_t 981_11_t
981_12_t 981_13_t 981_14_t 981_15_t
981_16_t 981_17_t 981_18_t 981_19_t
981_20_t 981_21_t 981_22_t 981_23_t
981_24_t
Vissza