Megvédte címét (képgalériával)2019. március 27. (szerda) 19:00 - Híreknews/7948_0_300.jpgMegvédte címét, 2019-ben is ózdi lány lett Ibiza koktélkeverő bajnoka. Dániel Melinda több éve Spanyolországban él, és egy étteremben dolgozik. Tavalyi sikere után nem volt kérdés számára újra nevezni az egyik népszerű ibizai hotel által meghirdetett megmérettetésre.

Most „long drink” kategóriában írták ki a versenyt a szervezők. A fiatal hölgynek nem volt könnyű dolga, rengeteg előírást kellett betartania, mindössze hét perce volt elkészíteni öt azonos összetételű italt, bár a díszítésre tizenöt percet engedélyeztek a bírálók. Koktélja málna ízű ginből, frissen facsart lime-ból, almaléből, eperszirupból, banán likőrből és kék teából állt. Mivel Melinda egy ideje DJ-skedik is, és Amelyn előadó néven zenél, így erre a névre is keresztelte az általa kitalált italt.

A több tagból álló szakmai zsűri végül az ő íz és látványkombinációját értékelte a legjobbnak, így aranyéremmel jutalmazták. Érdemeit növeli, hogy a nagyrészt férfiakból álló mezőnyben női részvevőként sikerült az első helyet megszereznie. Az egyik spanyol újság is ilyen címmel publikálta a rendezvényről szóló cikket: „A legjobb koktélkeverői címet Ibizán női versenyző nyerte.” A fiatal hölgy ezzel az eredménnyel kvalifikálta magát 66. Koktélkeverő Bajnokságra a Baleár-szigetekre, amelyet Palma de Mallorcán rendeznek meg április 9-én.


Képek forrása: Rákosi Zoltán

948_0_t 948_1_t 948_2_t 948_3_t
948_4_t 948_5_t 948_6_t 948_7_t
948_8_t 948_9_t 948_10_t 948_11_t
948_12_t 948_13_t 948_14_t 948_15_t
948_16_t 948_17_t 948_18_t 948_19_t
948_20_t 948_21_t 948_22_t 948_23_t
948_24_t 948_25_t
Vissza