Vitás fejlesztés (képgalériával)2019. március 21. (csütörtök) 19:00 - Önkormányzatnews/7929_0_300.jpgNem támogatta a képviselő-testület az útfelújításra elkülönített keret felosztását. A mai ülésen hosszas vita alakult ki az előterjesztés kapcsán. A polgármester és több képviselő szerint a legrosszabb állapotú szakaszok kerültek a tervezetbe, míg mások úgy vélik, politikai alapon választották ki az utakat. A napirendet végül nem fogadták el.

A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tanácskozásával kezdődött a mai rendkívüli ülések sora a Városházán. A képviselők egyetlen napirendet, az útfelújításra elkülönített 150 millió forintos keret felhasználását vitatták meg. A bizottsági egyeztetésen is hosszas vita alakult ki, amely aztán a testületi ülésen is folytatódott. Janiczak Dávid polgármester elmondta: a város rossz állapotú útjainak aszfaltozásához mintegy 8-900 millió forintra lenne szükség, ennek csak egy része áll most rendelkezésre, ezért az első ütemet a legrosszabbakkal kell kezdeni, amelyek már járhatatlanok és balesetveszélyesek. Vitális István az előzetes egyeztetés hiányát kifogásolta, és hozzátette: nem tudja elfogadni, hogy a 150 millió forintból egyes képviselők területére egyáltalán nem jutott. Dr. Mészáros Miklós szintén nehezményezte, hogy a tízből csupán négy körzet részesül a keretből. Ezért jelezte, nem tudja elfogadni az előterjesztést, valamint közbeszerzési és felügyelőbizottsági tagságáról is lemond. Több ellenzéki képviselő kampányfogásnak nevezte a tervezetet. Tartó Lajos ezt visszautasította, és úgy fogalmazott, a jelenlegi környezetben a következő ciklustól ő nem kíván képviselőként tevékenykedni. Fürjes Pál szerint szintén politikai szempontok határozták meg a keret felosztását. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy képviselőtársai írásbeli javaslatokat tettek, azonban azokat nem vette figyelembe az előterjesztő.

„Látszik a mostani előterjesztésből, hogy ebből nulla méter, nulla forint jutott a Fidesz-KDNP képviselőinek. Ez nem elfogadható. Látszik a kialakult vitából, látszik a bizottsági ülésen elhangzott, félig megválaszolt kérdésekből, és a szavazás eredményéből, hogy ez egy rosszul előkészített, politikai szempontokat figyelembe vevő előterjesztés volt” - mondta Fürjes Pál, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Fürjes Pál hozzátette: ha az idei költségvetés lehetőséget ad útfejlesztésre, azt ki kell használni. Éppen ezért minél előbb vissza kell hozni az előterjesztést a testület elé, de átdolgozott formában. Janiczak Dávid polgármester ugyanakkor úgy véli, éppen az ellenzék adott politikai felhangot a tervezetnek. Szerinte felül kellene emelkedni azon, hogy melyik körzet kihez tartozik, és tényleg az utak rossz állapota legyen a mérlegelési szempont. Végül név szerinti szavazással, hét igennel hét nem ellenében a képviselők nem fogadták el a napirendi pontot.

„A lehető legrosszabb állapotú, salakos, sáros, vagy a kátyúk tömkelege miatt járhatatlan utakat vettünk bele ebbe az előterjesztésbe. Azonban a képviselő-testület tagjai nem fogadták el ezt az előterjesztést. Információm van róla, hogy magasabb szintről telefonhívások is megelőzték ezt az ülést, amelyben arra kérték a képviselőket, hogy ne támogassák ezt az előterjesztést. Nem kívánja a fejlesztéseket a kampány évében a képviselők jelentős része. Hét igen és hét nem volt, név szerinti szavazással meg is ismerheti a lakosság, kik azok a képviselők, akik nem támogatják az utak fejlesztését” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

A mintegy háromnegyed órán át tartó képviselő-testületi ülésen tehát nem fogadták el az úthálózat fejlesztésére vonatkozó tervezetet. A 150 millió forintos keret felosztásáról így a későbbiekben születhet majd döntés.


929_0_t 929_1_t 929_2_t 929_3_t
929_4_t 929_5_t 929_6_t 929_7_t
929_8_t 929_9_t 929_10_t 929_11_t
929_12_t 929_13_t 929_14_t 929_15_t
929_16_t 929_17_t 929_18_t
Vissza