Országos kezdeményezés (képgalériával)2019. március 19. (kedd) 19:00 - Sportnews/7914_0_300.jpgÓzdiak is csatlakoztak a 9. Országfutás programjaihoz. A kezdeményezéshez kapcsolódóan az Arlói-tó partján szervezett mozgási lehetőséget az Arlói Szociális Alapszolgáltatási Központ. A helyi gyermekek mellett az ÓMI Természetjárók Köre is képviseltette magát, ők körbesétálták a vízterületet.

Az Arlói Tengerszem Óvoda apróságai kezdték a programot ma délelőtt az Arlói-tó partján. A helyiek már a korábbi években is csatlakoztak az Országfutás elnevezésű kezdeményezéshez, amelyet 2015-ben hívtak életre. Akkor az volt a cél, hogy a résztvevők összesen 2246 kilométert teljesítsenek, amely az országhatár hosszával egyenlő. Már akkor túlszárnyalták ezt a célt, 2018 októberében pedig több mint tizenötezer résztvevő összesen 200.461 kilométert futott.

„Mi dolgozók már a tavalyi évben is csatlakoztunk ehhez a mozgalomhoz, csak mi kollégák együtt. Annyira nagy sikere volt, és annyian gratuláltak hozzá mikor megosztottuk a közösségi oldalunkon, hogy mi is részesei voltunk ennek. Ezért is gondoltuk, hogy ha mindenki számára szimpatikus ez a dolog csak nem mer elindulni az úton, akkor mi megfogjuk a kezüket, és végigvezetjük és együtt végigmegyünk rajta” - mondta Nagy Tiborné, az Arlói Szociális Alapszolgáltatási Központ szervező-munkatársa.

Az ÓMI Természetjárók Körének tagjai mindig törekszenek arra, hogy rendszeresen végezzenek testmozgást, így most ők is csatlakoztak. Az Arlói-tó megkerülése egyébként nem ismeretlen a túrázók számára.

„Elsősorban azért tartottuk fontosnak, mert szeretünk menni és szeretjük a tavat, sokan rendszeresen kijárunk ide. A helyiek megtiszteltek azzal, hogy lesz ez az országos megmozdulás, és mi azt gondoljuk, hogy a szíves vendéglátást nem szabad visszautasítani. Ezért is vagyunk itt összesen tizenöten” - nyilatkozta Szrogh Lajos, az ÓMI Természetjárók Körének tagja.

A természetjárók tizenkilenc tagja legutóbb a Népek Tavasza elnevezésű teljesítménytúrát teljesítette. Volt, aki tíz kilométert vállalt, ám akadtak olyanok is, akik tizenhat kilométert gyalogoltak, és közben élvezték a tavaszi napsugarakat.


914_0_t 914_1_t 914_2_t 914_3_t
914_4_t 914_5_t 914_6_t
Vissza