Korszerű berendezés (képgalériával)2019. március 6. (szerda) 19:00 - Fejlesztésnews/7878_0_300.jpgÚj EKG készülékkel bővült a kórház eszközparkja a közelmúltban. A mintegy négyszázezer forintos beruházásra saját forrásból, és egy gyógyszergyártó cég támogatásának köszönhetően nyílt lehetőség. A mai kor követelményeinek megfelelő eszköz sokkal kisebb, mint az eddig alkalmazott gép ezért jelentősen megkönnyíti az ott dolgozók munkáját. Az orvosok egy táblagép segítségével a beteg ágya mellett is azonnal képet kaphatnak a páciens állapotáról.

Dr. Sulyok János az ózdi kórház belgyógyászati osztályának főorvosa azt mondja, hogy orvos beteg találkozás nem történik az elektrokardiográf használata, vagyis a szív elektromos működésének vizsgálata nélkül. Az Almási Balogh Pál Kórházban az elmúlt időszakban számos fejlesztés valósult meg pályázati vagy saját forrásból. Ezek egy része jelenleg is folyamatban van. A beruházások érintik többek között a fekvő és járóbeteg ellátást is. Pár hete a belgyógyászati részleg eszközparkja bővült.

„Egy együttműködésről van szó, egy kórházat támogató cég járult hozzá ahhoz, hogy meg tudjuk vásárolni ezt a berendezést. Ezt viszont ki kellett egészítenie a kórháznak bizonyos forrásokkal, és így tudtuk beszerezni ezt a berendezést, ami a 21. századot képviseli az EKG készítés szempontjából. Körülbelül négyszázezer forintba került” - mondta dr. Kovács Sándor, az Almási Balogh Pál Kórház megbízott orvosigazgatója.

A korábbi készüléket leselejtezték, azt nagyságából adódóan két nővérnek kellett tolnia egy kocsin, méretben körülbelül ötvenszer nagyobb volt a jelenleginél. Korára való tekintettel is ideje volt a cserének.

„Egyrészt a nővérek súlyterhelését csökkenti, másrészt költséghatékony és költségkímélő, hiszen nem szükséges hozzá külön EKG papír, hanem egy sima A4-es fehér lapra digitális módon rögzített információkat egy sima nyomtatóval ki tudjuk nyomtatni” - emelte ki dr. Sulyok János, az Almási Balogh Pál Kórház megbízott osztályvezető főorvosa.

Egy másik osztályról átcsoportosított tablet segítségével, amelyet összekapcsolnak a készülékkel az ágy mellett, azonnal képet kaphatnak a páciens állapotáról. Ehhez persze először el kell helyezni az úgynevezett elektródákat a beteg testén, illetve végtagjain. Ez minden egyes szívdobbanásnál elektromos jeleket bocsát ki, amelyek a kis fémlemezekkel felfoghatóak. A vizsgálat eredményeként kapott EKG-görbe alakja segíti az orvost a helyes diagnózis felállításában, ugyanis a normálistól eltérő mintázat különböző elváltozásokra, betegségekre utalhat. A kardiológiai szakrendelőben két korábbi típusú készülék is van, az új beszerzés a belgyógyászati osztályon szolgál a páciensek felügyeletére a jövőben. A kórházban egyébként akár magánszemélyek, akár cégek támogatását is szívesen fogadják, ez lehet eszköz, vagy pénzügyi hozzájárulás, hiszen bármilyen fejlesztés a betegek érdekét szolgálja, valamint az ott dolgozók munkáját könnyíti meg.


878_0_t 878_1_t 878_2_t 878_3_t
878_4_t 878_5_t 878_6_t 878_7_t
878_8_t 878_9_t 878_10_t

 

Vissza