Magabiztos győzelem (képgalériával)2019. március 6. (szerda) 19:00 - Sportnews/7875_0_300.jpgVégig vezetve múlta felül a Nyíregyházát az ÓAM-Ózdi KC ifjúsági csapata. Szakál Dániel együttese magabiztos kezdés után ugyan kissé kiengedett, de a siker így sem forgott veszélyben. A piros-kékek hazai környezetben még hibátlanok a tavaszi szezonban, így a tabellán is egyre feljebb kapaszkodnak.

Lendületesen kezdett a Nyíregyháza elleni hazai bajnokin az ÓAM-Ózdi KC ificsapata. A piros-kék fiatalok gyorsan elléptek ellenfelüktől, az első negyedóra végéig nyolcgólos előnyre tettek szert. Ezt követően azonban kissé visszavettek a tempóból, a vendégek pedig mindent megtettek a felzárkózás érdekében. Félidőre négygólos ózdi vezetéssel vonulhattak a csapatok. Fordulás után mindkét gárdának voltak jobb és gyengébb periódusai, de összességében a mieink akarata érvényesült jobban. A győzelem egy percig sem volt veszélyben, a legeredményesebb ózdi játékos Molnár Ádám lett tíz találattal. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – Nyíregyházi SN Kft. 34-30. Az őszi döntetlen után ezúttal sikerült tehát felülmúlni a szabolcsiakat.

„Megbeszéltük, hogy az őszi meccshez hasonlót nem akarunk játszani, ehhez képest sikerült. Az első 15-20 percben sikerült ellépni, 11-3-ig, tehát meggyőző különbséggel. Onnantól kezdve mindig elhisszük, hogy a bab is hús, és mindent csinálhatunk. De ez nem így van, hiszen nem 15-20 percig tart egy mérkőzés” - hangsúlyozta Szakál Dániel, az ÓAM-Ózdi KC ifjúsági csapatának edzője.

A vendégek edzője szerint az Ózdi KC megérdemelten nyert. Bécsi János saját együttesén érezte a sorozatterhelésből eredő fáradtságot, több játékosa ugyanis a nyíregyházi felnőtt- vagy éppen serdülőcsapatban is szerepel. A szakember ugyanakkor a bíráskodással sem volt teljesen elégedett.

„Kettősség van bennem, egyrészt azért, mert adtunk előnyt az Ózdnak. Másrészt pedig úgy éreztem, hogy hegyre felfelé kell küzdenünk az egész mérkőzésen. Bármikor vissza tudtunk volna jönni a meccsbe, de olyan ítéleteket kaptunk, amik hátráltattak bennünket. Ez a játékvezetőre nézve erőteljes kritika. Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, de most nem tudok elmenni mellette” - mondta Bécsi János, a Nyíregyházi SN Kft. ifjúsági csapatának edzője.

Az ÓAM-Ózdi KC ezzel a győzelemmel átmenetileg az ifjúsági élvonal tabellájának nyolcadik helyére ugrott. Igaz, a mögöttük csupán egyetlen pont hátránnyal álló Balmazújváros és Békéscsaba egy meccsel kevesebbet játszott. Mindkét gárda élmezőnybeli ellenféllel méri majd össze tudását az aktuális fordulóban. A piros-kékek számára március 13-án következik a folytatás idegenben, a DEAC-cal szemben.


875_0_t 875_1_t 875_2_t 875_3_t
Vissza