Folyamatos rongálás (képgalériával)2019. március 5. (kedd) 19:00 - Városnews/7873_0_300.jpgA nemrégiben kirakott virágládákat rongálták meg Somsályon. A városrész lakói szerint most is a fiatalok állnak az ügy hátterében, ahogy az előző ilyen esetekért is ők a felelősek. A közeljövőben a helyiek egy közös beszélgetést terveznek, ahol megpróbálnák megoldani a fennálló problémát.

Kitépték a földből, széttörték, majd felborították az újonnan kirakott virágládákat. Mostanra csak az utcai padok és rögzítő vasak látszanak a földön a Somsályon kiépített pihenő parkban. A városrész lakói szerint több helyi fiatal áll a rombolás hátterében.

„Évek óta, meg évtizedek óta így megy, hogy az apró gyerekek estig kint vannak. Amit csak tudnak ütnek vágnak, dobálnak. Amikor az ember megszólítja őket, akkor még ő nekik áll feljebb” - emelte ki Szabó Jánosné.

A mostani eset nem volt egyedülálló. A fiatalok a Somsály úton álló Bányász Emlékművet is kidöntötték már, emellett volt, hogy a közterületen álló lámpákat dobálták, törték szét. Fidrus Péter alpolgármester, Somsály területi képviselője igyekszik mindent megtenni a fiatalok érdekében, nemrégiben futballpályát építtetett számukra, közvetlenül a most megrongált parkkal szemben.

„A képviselőnek az életében két bosszantó dolog lehet, egyrészt ha azt mondják, hogy a területéért nem tesz semmit, sajnos ilyen is van a városban, illetve mint jelen esetben történt, hogy teszünk valamit, de azt nem becsülik meg, szétrombolják. Itt valamikor a kultúrház épülete állt romos életveszélyes állapotban, amikor én átvettem a képviselőséget Somsályon és Csépányon, azt a saját keretemből elbontattam, és igyekeztem itt egy pihenőparkot létrehozni” - mondta Fidrus Péter, alpolgármester, területi képviselő.

A városrész lakó azt tervezik, hogy összehívják a helyi szülőket a somsályi óvodába, ahol megpróbálnak együtt elbeszélgetni a történtekről és megoldást keresni a problémára.


Képek forrása: Facebook

873_0_t 873_1_t 873_2_t 873_3_t
873_4_t 873_5_t 873_6_t 873_7_t
873_8_t

 

Vissza